Hamvas ált.isk.-ás koromban tanulmányi út keretében én is ellátogattam a SZU-ba. Azon szerencsés kevesek egyike voltam, akik az orosz nyelv tehetséges elsajátítóinak egyikeként jutalomból Aeroflot gépen utazhatott, és öt napig a Rásszija szálló vendégeként mélyíthette el a nyelvtudását. Reggel még téját is felszolgáltak nekünk, és legnagyobb megdöbbenésemre a pincérnő, a helyi benszülött akcentust követve "CSEJ"-ként aposztrofálta azt a nedűt, amit természetesen csakis azután guríthatott le az ember tűzforrón a torkán, miután a cukorsüveget már jóelőre elhelyezte a szájpadlásán... Ettől sikerült annyira összezavarodnom, hogy a GUM, valamint CUM áruházakban öt napon keresztül csak annyit voltam képes kinyögni, hogy "Etá számovár". (Nagyanyám előzőleg megbízott azzal, hogy vegyek mán neki egy ilyen téjjafőzőt, mert állítólag tök más az íze, ha abban főzik. Megvettem, kilyukadt, kidobtuk.) Kaptunk még veress(!) meg fekete káviárot is, és majdhogynem kerályoknak éreztük magunkat, miközben esténként a helyi népi zenekar legalább háromszor elnyomta a fülünkbe a Kalinkát. Hejj, de szép idők is voltak azok. Amikor farmerért cserébe vízipumpát lehetett kapni!!!

Húú, egy könnycsepp bé is ficcent a bal szemembe...
Hejj, azok a zaranyfogú, pirosított arcú, szőrmebundás moszkvai lányok, akik ottan mosolyogtak ránk, kis pulyákra a Rásszija előtt...

Node ne nosztalgiázzunk tovább...Koncentrájjunk a zelőttünk álló feladatokra...

Üdvözülettel,

szígyen et.