GYŰJTŐK FIGYELMÉBE (az oldalon található nyomtatható verzió is):

Valami magyar: interjú Szervét Tiborral

“Én öt évvel ezelőtt is körülbelül ugyanilyen ember voltam, és ugyanígy játszottam, mint most, ám a kutyát sem érdekelte. Aztán jött ez a film, egyszeriben marhára fontos lettem.” Valami Amerika helyett Valami magyar.

A bejárati üvegkalitkában napszemüvegesen, sortban Szervét Tibor fogad. Délelőtt tíz körül van, ő már túl nyolc kilométer sprinten, én a második kávémon. Ez tiszta Amerika – dicsérjük vállvetve a Pelikánt, az új szombathelyi szállodát. Az impozáns hely csupán egy napja nyílt, kifejezetten a Radnóti Színház művészei kedvéért, akik a héten két estét is a városban játszanak.

– Móricz Rokonok című darabjában Kopjáss Istvánt, egy frissen kinevezett városi főügyészt alakítasz. Ha nem váltasz, akár te is kerülhettél volna hasonló munkakörbe.
– Akár, ha azt a csapást követem, amelyre az élet először küldött. Érdekes módon, amikor próbáltam a színdarabban, nem jutott eszembe, hogy régen jogász voltam. Ez máskor sem igen fordul meg a fejemben, igazából soha nem is lettem az, csak elvégeztem egy egyetemet.

– Soha, egy percig sem dolgoztál jogászként?
– Nem lettem gyakorló jogász, bár dolgoztam olyan munkakörben, ahol erre a végzetségre volt szükség. Egy ideig egy ingatlankezelő vállalatnál voltam csoportvezető. Az azonban sohasem jutott eszembe, hogy belőlem akár városi főügyész is lehetett volna. Valójában azt sem tudtam, hogy mi az.

– Akkor bizonyára már gyermekkorodban színész akartál lenni.
– Az úgy volt, hogy nem mertem színész lenni, nem mertem akarni. Akkoriban még teljesen mást gondoltam a színészetről. Azt hittem, hogy ez egy szent hivatás, egy olyan szertartás, amelyben a színész a lelkét áldozza fel, és általa a néző felemelkedik. Ezt most is így gondolnám, azonban már látom, hogy a gyakorlat mennyire más. Talán régebben, mikor még voltak olyan színészek, mint Latinovits, aki ilyen mély elhivatottsággal lépett színpadra. A kor is megváltozott, a nagy lelkek időszaka lejárt, most mindenki a pénzkereset őrületében él. Kamaszfejjel még úgy gondoltam, hogy erre a prófétikus szerepre én nem vagyok alkalmas.

– Mikor jött meg a bátorságod?
– Az egyetem befejezése után próbálkoztam először a színművészetivel. Kirúgtak, megint próbálkoztam, közben dolgoztam, újra kirúgtak, utána elmentem Veszprémbe statisztálni. Végül onnan vettek fel.

– Előny vagy hátrány volt, hogy az átlagnál később, huszonhat évesen lettél kezdő színész?
– Nekem biztosan jó volt, azzal együtt, hogy majd meghaltam tőle, annyira kínosan nehéz volt az első időszak. Nagyon furcsa volt, hogy jóval idősebb vagyok a többieknél, mégis mennyivel hülyébb, mint ők. Macerás, fárasztó és tehetségtelen időszak volt ez, és borzalmasan rossz érzés volt ennek tudatában élni.

– Gondolom, most már eszedbe sem jut, hogy más hivatást válassz…
– Dehogynem.

– Igen?
– Most is. Annyi minden foglalkoztat, például ha lenne rá időm, szívesen lennék orvos, mert a gyógyítás végtelenül érdekel. Azt gondolom, ez egy nagy, embert-próbáló hivatás. Noha ismerek orvosokat – cinikus fráterek azok is –, emellett nagyszerű szakemberek és irtóra értik a dolgukat. Szívesen lennék harcművész-mester is. Örömmel leélnék pár évet Kínában vagy Japánban, ahol alaposan elsajátítanék egy szakágat.

– Most is aikidózol, nem?
– Igen, de heti két-három edzés, az más.

– Milyen öves vagy?
– Nincsenek övszínek, hanem kiu-fokozatok vannak. Nekem négy vizsgám van meg, ha fekete övet szeretnék, ahhoz még három vizsga kell. Már több mint négy éve csinálom, jó lenne sokkal elmélyültebben foglalkozni vele, de így, munka mellett nem könnyű.

– Ezt a fajta mozgásművészet tudod hasznosítani a színpadon?
– Is, de főként az életemet rakta rendbe. Mentálisan nagyon jót tett annak a megtanulása, hogy nem kell mindig nyerni, hogy fel lehet állni fájó kézzel is. Mostanában sokkal erősebbnek érzem magam, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt.

– Nem vagy egy tipikus karakter-színész. Ha csak a közelmúltban látott szerepeidre gondolok: Don Juan a Valami Amerikából, egy anti-Don Juan, kétkezi munkásember a Patkányokból, vagy egy böszme, idétlen bérgyilkos a Születésnapból.
– Ellentétes figurákat játszani, ez számomra a színészet legjobb része, ez a legélvezetesebb dolog. Ha az ember azt is kigyötörheti magából, ami a saját személyiségétől teljesen eltérő. Számomra itt kezdődik a színészet igazán.

– Az utóbbi időszakban egy kicsit magad is átváltoztál. Látványosan lefogytál.
– Igen? Mindenki ezt mondja, pedig én ezt nem érzem, a súlyom ugyanannyi, mint tíz évvel ezelőtt. Ebben semmi tudatos nincs, ilyen az életem, most így nézek ki. Igaz mostanában sokat sportolok, de nem azért, hogy erősebb legyek, hanem mert erre van igényem, több az életerőm, ha szabad így fogalmaznom. Sokkal bambábban éltem ezelőtt négy-öt évvel, sokkal punnyadtabban, mint most.

– Gondoltad volna, hogy a Valami Amerika, benne a te Alexed ekkora sikert arat?
– A rendező, Herendi Gabi számított rá, mi nem, legalábbis én biztosan nem gondoltam, hogy ez ennyire betalál. Igaz, én nem láttam magam előtt a filmet, ő igen.

– Egyszeriben nagyon népszerű lettél.
– Én öt évvel ezelőtt is körülbelül ugyanilyen ember voltam, és ugyanígy játszottam, mint most, ám a kutyát sem érdekelte. Aztán jött ez a film, egyszeriben marhára fontos lettem. Ez érdekes.

– Lettek irigyeid?
– Nem, mert mindenki tudja, hogy ez a siker tiszavirág-életű, ha ezt a filmet nem követi több munka, akkor megette a fene, elenyészik ez a népszerűség is. Engem ez sem zavarna, csak tudjak jókat dolgozni. Ez érdekel.

– Miért Miskolcon, és nem a Radnótiban kezdtél el rendezni?
– Mindenki elmegy, ha más társulatok hívják, mert jó dolog vendégnek lenni. Nekem nagyon erős a kötődésem Miskolcra, nagyon szerettem ott a társulatnál lenni. Az, hogy a Radnótiban rendezzek, még ráér. Vidéken szeretik azt, aki jó színházból jön, és nagy megbecsülés övezi.

– Miben láthatunk legközelebb?
– Nyáron Szegeden Valló Péter rendezésében a III. Richárdban én leszek Buckingham hercege. A Radnóti őszi évada is kész, amit biztosan tudok, játszom majd a Három nővérben és valami zenés darabban is.

– Zenés? Ez a műfaj nem igazán a Radnóti profilja.
– Nem, de a színészek egyszer-egyszer szeretnek bohóckodni is.

– Filmszerep?
– Még nem hívtak.

– Szeretnél?
– Persze, nagyon. Hályogkovács módjára eddig csak belekóstoltam, de a filmezés még ismeretlen szakma számomra.