A történelem tanusága szerint nem létezik vallás nélküli civilizáció, a vallás megjelenése az emberré válás velejárója. Ez teljesen természetes, hiszen ahogy az ember elkezdett gondolkozni, megnyílt előtte a jövő dimenziója, a jövő viszont bizonytalan, tehát félelemkeltő. Egyrészt tehát megpróbált az istenek révén valamiféle biztonságot teremteni magának (hiszen az istenek a szertartásokkal befolyásolhatóak), másrészt pedig a saját helyét a világban az istenek segítségével sikerült meghatároznia. Az ember az istenekhez hasonlatos, társadalmaiban a kozmikus rendnek kell megnyilvánulnia stb. A túlvilági lét képzete is természetes, az elmúlástól való félelmen túl elég volt hozzá az álmok és a természet ciklusainak a megfigyelése (születés-halál-újjászületés).

Szerintem elsősorban az az érdekes, hogy a vallás mikor válik pszichológiai támasszá az egyén számára. Az archaikus vallásokat például kétlem, hogy az egyes emberek személyesen megélték volna, az inkább a közösség egésze által hordozott kultúraként volt jelen. A papság szerepe ezért nem is volt jelentős, hiszen ők nem láttak el semmiféle közvetítő funkciót. Helyettük az uralkodó volt az, aki a nép (tehát nem az egyes emberek) és az istenek között közvetített, az ő feladata volt az igazságos rend fenntartása, a szertartások formájában a teremtés újbóli megismétlése (a ciklikusságnak megfelelően), sőt, vezekelt is a nép bűneiért. Nagyon is felelősségteljes dolog volt ez, és nem pedig a hatalom megtartásának az eszköze.

Nyilván a monoteizmus megjelenése segíthetett a személyes jellegű istenkép kialakulásában, bár még helyesebb lenne azt konkrétan a zsidó valláshoz kötni. Ekkor értékelődhetett fel a papi réteg is, amely a vallásos "szolgáltatások" egyszerű kereskedőjévé válhatott. Feltételezem, hogy az egyén szerepének a felértékelődése is a folyamat része: az emberek már nem elégednek meg azzal, hogy egy közösség tagjaként részesei a kozmikus rendnek, hanem saját életüket érintő konkrét segítséget is várnak istentől. Mivel azonban a papságnak (főleg a hatalommal való lepaktálása után) egyszerűbb a túlvilággal kapcsolatos ígérgetés, a vallás ezen vonatkozása kerül előtérbe. Na innentől már csak egy ugrás a nem a kozmikus, hanem a nagyon is földi rend fenntartását szolgáló egyházak és tanok kialukálása: életellenes hitelvek (engedelmesség, tisztaság, szegénység stb.), amelyek betartásának jutalma a túlvilági kompenzáció. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy hogyan játszanak az emberi gyengeségre és a jól felfogott érdekből való további gyengítésére: lemondásra, tétlenségre szólítanak fel. Mennyivel más ez, mint pl. a védikus világkép, amely a világ keletkezését úgy képzeli el, hogy legelőször a Vágy születik meg, abból a "hőből", amelyet a mozdulatlan semmi jelentette aszkézis szabadít fel...