S egy régebbi történet. Egy kis téli emlék

Tortúra! Egy amatőr teljesítménytúrázó újabb kalandjai.

TORTÚRA! Mily találó név! Sok fura ötlet született már meg az extrém sportok kedvelőinek agyában. Ezekhez képest a “TORTÚRA 65 BÜKKI EXTRÉM TELJESITMÉNYTÚRA” akár még normális ötletnek is tekinthető. Elvégre minden relatív.
Hogy miről van szó? Egy kis séta Miskolcról Egerbe. Persze, hogy azért ne legyen ilyen sima az ügy, egy kissé megvariálták az útvonalat. Mert csak úgy simán átmenni Miskolcról Egerbe, arra még egy menetrendszerinti autóbusz is képes, nemhogy egy edzett turista. De kíváncsi lennék arra a buszra, amelyik bejárja a tortúra útvonalát, főleg télen. Vagy inkább ne adjak ötleteket, mert még valaki megpróbálja? Azért javaslom, hogy ha valakinek ilyen ambíciói vannak, először csak mikrobusszal próbálkozzon, legfeljebb utána normállal, de csuklós busszal meg se kísérelje. Na de komolyra fordítva a szót. 65km hóban, átszelve a Bükk-fennsíkot, érintve Bánkutat és Tarkőt nem semmi. Nem közönséges halandóknak való. Ehhez egy különleges emberfajra van szükség, az úgynevezett teljesítménytúrázóra.
Kedves olvasóm joggal kérdezed tőlem, hogy akkor én mit kerestem a Tortúrán. Hát keresni nem igen kerestem semmit, inkább költöttem, igaz nem sokat. Van aki ennél többet elkocsmázik. Ilyen szempontból nézve nem is olyan elvetemült ötlet a Tortúra. De hogy ne vond kétségbe a józan eszemet, elárulom Neked, csak egy kis ízelítőt vettem a Tortúrából. Bánkútnál, azaz pontosabban Csurgónál kiszálltam a nagy versenyzésből. Ha beszámítjuk a Csurgó - Bánkút - Ómassa szakaszt is, úgysem jön ki több 35km-nél. Mit mondjak, ez kétségkívül meglehetősen emberes túra, legalábbis télen, hóban, na de azért szerintem ebben még semmi extrém nincs. Bár erről megoszlanak a vélemények.
A tortúrára való készülés a szokott módon kezdődött. Először is, mint az utóbbi években minden alkalommal, most is elterjedt a hír, hogy nem lesz csak 65km-es táv. Bár tapasztalataim alapján ezt már nem vettem komolyan. Külön színt adott a felkészülésnek, hogy találgattuk, idén vajh egy vagy két párhuzamos Tortúra lesz, mert már erre is volt példa. Következett a kiírás vadászat. Telefonok és ímélek, be nem váltott ígéretek, végre egy ismerősömhöz befutott egy hitelesnek látszó példány.
Előző szerdán, a szakosztálygyűlés utolsó napirendi pontja, az egyebek, azaz a törzshelyünknek számító vendéglátó-ipari egység forgalmának fellendítése közben hagytam magam behúzni a csőbe, vállaltam az indulást a 29km-es távon. A három hátralévő estén többször lekentem a bakancsomat bőrimpregnáló emulzióval. A semminél többet ér (Ez a reklám helye). Szombaton, azaz 2001. December 15-én kelés hajnalban, mivel Miskolcon lakom elég volt 5-kor. Teafőzés, szendvics készítés, csomagolás. Irány a buszmegálló. A villanyrendőrnél átszállás. Meglátok egy buszt. Szimpatikus volt. A színe is tetszett (kék), s az elején lévő szám (2-es) is megnyerte tetszésemet, így rástartoltam. Jó választás volt, egyenesen elvitt Tapolcára. Itt mindjárt tapasztaltam az első hibát. A kiírás szerint, idézem “... a végállomástól 15m a sulibejárat.” Már szemre is gyanús volt. Lemértem, 13 páros lépés, ez 1,52m-es páros lépéssel számolva, határozottan több mint 15m.
Innen már könnyen megtaláltam a rajtot.
Többszörösen visszaeső túratársam, Juli még nem volt ott, a következő busszal jött. Szétnéztem. A szomszéd tornateremben a szokott kép. Többen úgy csináltak, mintha aludnának. De szerintem csak lusták voltak felkelni.
Befut Juli, plusz egykét ismerős. Köztük Reményi Laci. Na vele sem indulnék egy csapatban. Nevezés, pénz leperkálása, MTSZ tagságra -50Ft (ez a reklám helye). Többszörösen visszaeső túratársammal, Julival elindulunk a Nagykőmázsa felé. Légvonalban sincs messze, de én tudok az erdőn át egy rövidebb utat. Egy meredek kapaszkodón elfut mellettünk Reményi Laci. Hogy mért ily sürgős neki? Ha meg nem ér rá, akkor minek indult el? Felérünk Nagykőmázsára, illetve a maradékára, mert a hegy nagy részét már elhordták Hejőcsabára, a cementgyárba. Tovább a piros jelzésen. Micsoda kellemes meglepetés! Mikor legutóbb erre jártam, ezt a szakaszt alaposan benőtték a szederindák. Most szépen ki van tisztítva. Biztosan nem a mi kedvünkért. Kellemes séta után keresztezzük a kékmezői műutat. Közben szinte a szívem fájt, micsoda jól futható szakaszok, s én kénytelen vagyok sétálni. A műút után újra emelkedő, ez a Nagy-Som-hegyhez közeledve bedurvul. Némi előzgetés után - hogy egyesek milyen nehezen hagyják megelőzni magukat - felérünk a Nagy-Som-hegyre. Én forró teát iszom, Juli hideg kólát, hiába az ízlések különbözőek. Némi ereszkedés után elérjük a műutat. Újabb kellemes meglepetés. A műút szinte ideális, jól járható. Emlékszem volt úgy, talán három éve, hogy akár korcsolyával is közlekedhettünk volna rajta. Bükkszentkereszt szélére érünk. Egy meglehetősen lejtős utca, de most ez is jól járható. Bár Juli szerint veszélyesen csúszik. Irány a Vándor söröző. Itt egy stemplivel és forró teával várnak. A stempli rendben, de a teát én nem nevezném forrónak, de azért jól esett.
Némi pihenő után indulás tovább Hollós felé. A lehetséges három útvonal közül, a változatosság kedvéért, a kiírásban szereplő KS majd S jelzést választjuk. A falu szélén fiatalok egy csoportja kereste a kiírás szerint jobbra leágazó jelzést. Hogy mért a baloldalon, azt nem tudom. Lehet, hogy ez már a választási hangulat hatása? Útbaigazítottuk őket, van úgy néha, hogy a jobboldalon van a megoldás. Már közel jártunk a kék és a sárga jelzés elágazásához, amikor egy szerencsés ötletem támadt, jól esne egy korty tea. Az ötlet nagyon szerencsés volt, mert miközben a teát kerestem a hátizsákban, rájöttem, hogy számtalan polárjaim egyike a Vándorban maradt. Mondom Julinak, csak nyugodtan menjen tovább, majd utolérem. Vissza a Vándorba. Egy szék karfáján megtaláltam a hiányzó polárt. Kár lett volna érte, még egészen új. Na most végre kiélhettem futás igényemet. A végén már sokalltam is a lehetőséget. A Hollóstető előtti nagy kapaszkodó alján, a páréves fenyőtelepítés és az öregerdő határán utolértem Julit. Együtt fel Hollósra. Részint aszfalton irány Szarvas-kút. Szarvas-kút után kezdődik a nagy kapaszkodás fel a fennsíkra. Közben a hó is elkezdett esni. Egy kellemetlen felfedezés. Az út elején még lepergett a hó a bakancsomról, most már egyre inkább tapadt rá. Tudtam, ez semmi jót nem jelent, ez egy jövendő beázás előjele. Helyenként kissé mély volt a hó, nehezen járható, pedig már páran mentek előttünk. Végre nagy megkönnyebbülésünkre elértük a Kecskeláb-rétet majd a Lusta-völgyi műutat. Nagymezőig aszfalton mentünk. Bár tulajdonképpen ez azért túlzás, mondjuk azt, hogy hóekézett úton. Pár könnyelmű alak követte a zöld jelzést, de azért némi késéssel ők is beértek Csurgóra. Nagymezőtől már csak egy ugrás Csurgó. Csurgón forró tea, s itt valóban forró. A zsíros és vajas kenyér készletek már kimerülőben, nekünk még épphogy jutott. Hogy a még utánunk jövő húszegynéhány résztvevőnek mi jut azt nem tudom.
Némi pihenő, majd irány Ómassa. Kényelmes tempóban le Ómassára. A következő busz 16.10-kor indul. Addig be a kocsmába. Az események megkoronázásaként egy kis forralt bor. Minden jó, ha jó a vége, s a bor tényleg jó volt.