KrónikáS Creative Commons License 2002.07.22 0 0 topiknyitó
Emailmee jelzéssel sok-sok történetet írtam, nagyrésze fő hobbimnak megfelelően a turisztika különböző ágához kapcsolódik. De írtam történelmi meséket, azaz krónikákat, és egyéb történeteket is.
Most legutóbbi "emailmesémet" tenném fel. Majd ezután kellő rendszertelenséggel, de azért nem túl gyakran feltenném egy-egy régebbi írásomat.
S most jöjjen a mese:

Ház a Skalisko alatt

2002 július eleje. Felvetődött egy ötlet, ki kellene menni a Tátrába pár napra. Szabadságom az van bőven, de nem tudom kivenni, kevesen vagyunk. Egy hétvégére mégse érdemes a Tátrába menni. Szerdán az egyesületi gyűlésen Anita felveti, hogy ha pénteken reggel indulnánk, átruccanhatnánk a Kassai havasokba. Hát egy napot az talán még ki tudok venni. Más érdeklődők és egy módosító indítvány is van, Rozsnyó felett Chata Volovec. Végül ebben maradunk. Juli és én közöljük, hogy holnap reggel telefonálunk, sikerült-e szabadságot kérni, s Anita annak függvényében intézi a szállást. Gizikének nincsenek ilyen gondjai, ő már szabad ember, nyugdíjas. Korán reggel bejelentem a szabadság igényemet. Meglepő, de semmi ellenállást nem tapasztalok. Egy napra simán el tudok menni. Telefonon leadom a helyzet jelentést, pár óra múlva jön a válasz hangpostán + SMS-en: Szállás van, 70 korona/nap, ágynemű van.
Délután korona vadászat. Nem könnyű dolog. Az utazási irodák egy része szünetelteti a valuta forgalmazást, van ahol egyszerűen elfogyott, van ahol ezres a legkisebb címlet. Ha nehezen is de sikerült. Bevásárlás csomagolás. Kelés hajnalban, találkozó 5-kor a Tiszai pályaudvaron. Ott vagyok időben, sőt. Négyen elindulunk Bánrévére. Bánrévén jegyváltás, s átszállás egy egykocsis szlovák motorvonatra. Ami elvisz egészen Lénártfalvára, van tán két km is. Ott újabb jegyvásárlás, s jó félóra várakozás után felszállunk egy gyorsvonatra, mely elvisz egészen Rozsnyóig. Átszállás nélkül!
Rozsnyón tájékozódunk a buszpályaudvaron a tovább utazás ügyében. Utána rövid városnézés, bevásárlás, sörözés. Kellemes tapasztalat, nagyon sokan beszélnek magyarul. A boltban minden eladó akit megkérdeztem, a kocsmában a pultos nő, a buszsofőrök.
Irány Csucsom, ćućma esetleg Csucsoma, ugyanis a helybeliek egy része így mondja. Meglehetősen mini busz - 18 ülőhellyel - visz Csucsomra. A csucsomi busz végállomásán a sofőr kéretlenül útbaigazít.
A busz végállomásától a zöld jelzésen indulunk, Az út szinte egyfolytában emelkedik, de ebben semmi meglepő, elvégre a ház 1000 méter felett van. Közben lassan változik a növényzet, átveszik az uralmat a fenyők. Az út jellegzetességeiből próbáljuk kikövetkeztetni, hol járunk, de egyre nőnek a kételyek. A valóság és a térkép közti egyezés meglehetősen mértékletes. Az emelkedő hol egészen szelíd, hol bekeményít. Közben Anita küldözgeti az SMS-eket ötödik társunknak, aki majd Bánrévéről jön utánunk. Megérkezünk a házba. Bejelentkezünk, mink vagyunk, akik telefonon foglaltunk 4 helyet, majd megkérdezzük, nem okoz-e problémát, hogy öten leszünk. Semmi probléma, megkaptuk a 10 ágyas szobát, addig teljesen a mienk, amíg újabb bejelentetlen vendég nem érkezik. Mert akkor osztozkodni kell.
A házban van még egy 6 ágyas szoba, de az már foglalt, s egyébként is az úri embereknek való, nem turistáknak. Ha esetleg valaki érdekel, a szállás 50/70/150 SK az elhelyezéstől függően. A férőhelyek száma 16, bár ezt Te is ki tudnád számolni. Júliusban és augusztusban folyamatosan nyitva. S ahogy ezt egy későbbi beszélgetésen megtudtam, senkit sem küldenek el, ha bejelentetlenül érkezik, akkor se ha telt ház van, feltéve, hogy nem túl igényes. „Egy két rossz matrac és pokróc mindig akad.”
A szoba tipikus turistaházi szoba. Az emeletes ágyak és a kályha épphogy elfér benne, de a közös helyiség tágas, s van egy zárt tornác, konyha rezsóval, edények, evőeszközök. S egy nagyon szimpatikus megoldás. Ha épp nincs senki a vendéglátókból a közelben, vagy nincs kedvünk kérni, akkor egyszerűen elveszünk egy-két üveg sört vagy üdítőt a hűtőből, vagy a kamrából. Távozás előtt önbevallás alapján elszámolunk a szállással és a fogyasztással. Remélem ennek örömére a magyar kocsmatöltelékek nem rohamozzák meg a Chata Volovecet.
Hozott anyagból és helyi forrásból származó sörből álló szolid ebédünket fogyasztjuk. Befut egy fiatal pár, legalábbis nálam fiatalabbak.
- Dobrü gyen!
- Dobrü gyen! - Válaszolok rutinosan. Csak akkor bukok le, amikor a további kérdést nem értem. Erre átváltanak magyarra. Tökéletes a kiejtésük. Egymás közt ugyan szlovákul beszélnek, de néha eltévesztik, és egymáshoz is magyarul szólnak. Egyébként ők lettek a további szobatársaink. Anitával elindulunk vissza Csucsom felé, begyűjteni ötödik társunkat. Ő ugyan a tervezettnél kissé később érkezik, de hát nem lehet minden tökéletes. Na azért nem mentünk le a faluig, csak kb. fél távig. Vissza jó tempóban kapaszkodunk, milyen más érzés nehéz zsák nélkül.
Este még felmentünk Skaliskóra. Nagyon érdekes szikla képződmény, de meglehetősen erősen, mondhatni viharosan fújt a hideg szél, így nem sokat időztünk a csúcson. Vissza házhoz egy kényelmes kerülő úton mentünk. Este sörözgetés, beszélgetés, dalolgatás.
Reggel nem valami korán kelünk, na de hát időnk az van. Ismét felmegyünk Skaliskóra. Most sokkal kellemesebb az idő, s a kilátás is sokkal jobb. Utána irány az Arany asztal. A piros jelzésen kellemes kis gerinctúra, bár gerinctúrához képest kissé túl hullámos. Névleg másfél órás, a valóságban sokkal hosszabb út után elérkezünk a kék és a piros találkozásáig. Hiába, nem vagyunk kirobbanó formában. Bár az sem elhanyagolható szempont, hogy az út jelentős részén az utat áfonya szegélyezte, s az áfonya éppen érett. S tudvalevőleg az áfonya íze ugyan nagyon jó, de a mérete meglehetősen alultervezett, s szedése nem túl haladós.
A piros jelzés végig jól kijárt és könnyen követhető volt. Ugyanez nem mondható el a kékről. Volt egy szakasza, amelyik meglehetősen nehezen volt követhető. Egy szakaszon nagyon szép köveket lehetett gyűjtögetni. Van aki „aranyat” is talált. Na jó lehet, hogy csak pirit volt, de akkor is szép. Így az áfonya mellett újabb akadályozó tényező lépett fel. Végül egy erős kapaszkodó után felértünk az Arany asztalra. Mit mondjak a neve szebb mint a valóság. Ebéd, egy hosszabb pihenő, majd indulás vissza.
Útközben áfonyáztam, a lábam alatti köveket vizsgálgattam, hátha találok valamit. Így egy kissé leszakadtam a többiektől. Egy kicsit belehúzok, de nem érem utol őket, pedig nem olyan sokkal voltam lemaradva. Alaposabban szétnézve rájöttem, nem teljesen ott vagyok ahol kellene. Térkép nem volt nálam, ezen a vidéken most járok először, s nem tudtam, hogy hol vagyok. Ez így első hallásra nem tűnik túl biztatónak. Na de nem is olyan vészes. Talán tudjátok rólam, hogy hébe-hóba voltam már Tájékozódási Versenyen. Nem vagyok egy spíler, de azért valamennyire tudok tájékozódni. Megesik, hogy álbóját fogok, netalán kihagyok egy bóját, mi több gyakran meglehetősen sok az idő hibám, de azért a célt eddig még mindig megtaláltam. Most is ez a feladat. Felmértem a lehetőségeket.
Az, hogy megpróbáljam megkeresni a többieket nem tűnt túl racionális megoldásnál. Feltételeztem, hogy ha van egy kis eszük, ők sem foglalkoznak túl sokat a keresésemmel. Elvileg szóba jöhetne egy biztonsági megoldás, azaz lefelé haladva keresni egy lakott helyet, na de ez tényleg csak a végső megoldás, illetve csak annak ajánlom hasonló esetben, aki végleg elkeveredett vagy abszolút nem tud tájékozódni. Így számomra az tűnt az egyetlen józan megoldásnak, hogy irány a turista ház. Tudom, ilyen esetekben az a hivatalosan javalt megoldás, hogy visszamenni és megkeresni a jelzést. Bár nagy ritkán jól alkalmazható, na de általános elvként alkalmazni elég blődség.
A stratégia triviális, felfelé, s kb. délnyugatra haladni, lehetőleg úton, követve a terep adottságait. Az elv szép, de a gyakorlat az más. Az eleinte feltételeimet tökéletesen kielégítő út először délnek, majd keltnek fordult. Hát igen a négy feltételből csak három teljesült. Na de semmi gond, így is jó, előbb-utóbb csak lesz egy elágazás. Legrosszabb esetben kilyukadok a kék jelzésre. Hogy valami hasznom is legyen az eltévedésből, találtam egy szépen kiépített forrást. S nem sokkal a forrás után egy elágazás, s az ideális út. S rajta, na mit gondoltok mit találok? Hát a kék jelzést. Sínen vagyok mint József Atilla. Pár perc, s ott vagyok a kék és a piros elágazásában. Nem tartottam túl valószínűnek, hogy a többieket megelőztem, de tévedtem, kb 15 perccel utánam értek oda. Ugyanis pihentek kb. félórát. Meglehetősen erős tempóban a jól jelzett úton irány Skalisko. De hiába siettem, nem értem utol a többieket. Ez a tényeket ismerve nem is meglepő. Végeredményben egy jó órával hamarabb értem a házhoz, mint ők.
Mikor megérkeztem kérdik a helyiek - Hát a többiek hol vannak? - Remélem nem engem keresnek. - válaszoltam. Sör és kaja, ebben a sorrendben. Elbeszélgetek a helyiekkel. Majd befutnak a többiek is. Este szabadidős program: Borovicska, sör, beszélgetés és nóta.
Reggel kelés, nem túl korán. Indulás, még kevésbé korán. A sárga jelzésen nagyon kellemes úton, megyünk Gulya pallagig. (Így volt kiírva „ly”-al az útjelző táblára.) Majd tovább aszfalton Rozsnyó fürdőre, majd Rozsnyó központjáig. Némi kaja, egy sör, majd egy futó bevásárlás, s futva épp elértük a buszt. A pályaudvarra nem volt busz, ezért lementünk Tornaljára, („Tornal’a”). Nem sokat láttunk belőle, de így felületes szemrevételezés alapján kedvező benyomást tett. S érdekessége még ennek a városnak, hogy pár éve még sokkal szlovákosabb neve volt, de a számunkra kissé fura írásmódtól eltekintve visszamagyarosította a nevét.
Tornaljáról vonattal Recskáig utaztunk, onnan Sajószentkirályra (Král) gyalog, falu és kocsma nézés, a kastélyt most kihagytuk, majd tovább gyalog a határátkelő és Bánréve felé. Bánrévén a „karámban” még egy pohár sör, majd megkezdjük az aklimatizációt a józan hétköznapokra.