És egy pompás éj.

Hazavert az idő. Dollykutya jelentősen vedlik, de viszonyunk immár annyira meghitt, hogy mindenféle tiltakozás nélkül elviseli, ha kitépem azokat a bizonyos szőrcsomókat nyaka és tompora környékéről.

Néha az az érzésem, szeretnék a saját kutyám lenni. És ez néha nem csak érzés, hanem szilárd elszánás.

Egy ilyen pompás éjben érezni az illatok teljességét: képesség, amelyre én nem vagyok alkalmas. Ő viszont magafeledten csóválja farkát.

Ilyenkor szükséges lenne azt mondani, hogy grrrr, ezáltalán válni on-topic, vagy hogy hö, mert mégis, van aki ezt írja, és ez a valaki bizonyos megfontolások miatt hö és grrrr.

De most nincs grrrr meg hö. Most kihajlás van ablakon, bámuldozás, hogy a Hold, ez az éj tejébe mártott kifli, olyan érzékeletesen kifejezi ezt a hiperszenzitív baszodványt, ami nincs.