Szintén zenész... pontosabban nagy kiránduló volt az öreg, amíg a bencések szentmártoni lankáiról végleg el nem ment... sok versében téma az idő és az út... ezért szeretem és olvasgatom néha.
Üveglegenda Mécs László (1930)
Sem sivatagban, sem őserdőben nem lakott,
emberi örömök alá máglyákat nem rakott,
ruhája rendes volt s nem csupa folt
- mégis, mégis, mégis remete volt.
Haját megfésülte, fehérneműt váltott,
kalapjához tűzőtt jószagú virágot,
nem hervasztá orcáját, mint az őszi hold
- és mégis, mégis, mégis remete volt.
Járt a munkásokhoz, járt a szántókhoz
járt mennyegzőbe, temetésre, tengeri-hántókhoz,
ragyogott szeme, ha harmonika szólt
- és mégis, mégis, mégis remete volt.
Nem volt rejtély, titok: mindenki megnézte,
mindenki szerette, mindenki becézte,
meleg, virágos ág volt, nem suta holt
-és mégis, mégis, mégis remete volt.
Nézte, szagolta ízlelte, tapogatta
a százszínű, százízű, százhangú világot, s hallgatta
tudta, mit árul ezer emberi szív, ezer emberi bolt
- és mégis, mégis, mégis remete volt.
Lakott Berlinben, Budapesten, gazdagban, páriában,
lakott Erdélyben, erdőben, Pálban, Gyulában, Máriában,
ezerhúrú hárfája ezreknek szólt
-és mégis, mégis, mégis remete volt.
Ölelni akarta ezer édes inda,
de üvegbura védte, üveglegenda,
átlátszó magánya mindig ráhajolt
- és azért mindég, mindég, mindég remete volt.
