Valamivel fiatalabb vagyok nálad, valóban. És színházzal szeretnék foglalkozni. Úgyhogy nekem már régen lőttek! :)

Na de félre a tréfával. Nem élek álomvilágban és nem vagyok teljesen idealista, még akkor sem, ha a szavaimból úgy tűnt. Ahhoz éppen eleget figyeltem és tanultam már, hogy tisztán lássam, hogy mennek itt a dolgok. Előzőleg is azt próbáltam kifejteni (bár kissé szenvedélyesre sikeredett), hogy nem vetem meg a színészt, csak azért, mert reklámban szerepel. Megértem, hogy szükségük van rá, mert nincs fontosabb a családnál. Az ember tűzön-vizen át támogatja, akit szeret, ez teljesen nyilvánvaló (legalábbis számomra).

A lényeg: a reklám, a műsorvezetés más műfaj, de legalább igényesen kell csinálni. Ha már reklám, legyen profi, mint ez a tésztás. Gondolhatod, László Zsoltot éppen úgy tisztelem és becsülöm, mint annak előtte. Csak szomorúvá tett, hogy el kellett vállalnia ezt a felkérést, mert tudtam, mennyire utálja az ilyesmit. Én már csak ilyen vagyok; mindent a szívemre veszek. :))

Azt gondolom, találni kell valamiféle középutat, hogy azért a művész megőrizze az önbecsülését, a szakmai identitását. Hogy egyesek tévéműsorban bohóckodnak: rendben. Hogy mások mosóport árulnak: oké. De vigyázni kell, hogy ez ne menjen az esti előadás rovására. A színházi-színészi munka őrületesen kemény: odafigyelést, rengeteg gyakorlást, testi-lelki jelenlétet és alázatot kíván - a sok hakni, az ide-oda rohangálás tönkreteheti a teljesítményt.

Aztán van, akinek a személyisége el sem bírja ezt a "tudathasadást". Szerintem Alföldi Róberté pl. nem bírta el. Lehet, hogy a Reggeli gagyogás ismertté tette és színházilag is segítette (?), de mostanra már elromlott valami: a rendezései borzasztó felszínessé váltak.

Szóval találni kell/kéne valamiféle egyensúlyt, és nem "túl nagy szörnyűségekben" játszani. (Úgy hiszem, László Zsolt azért még nem fog minden baromságot elvállalni a jövőben.) Azt viszont már nem tudom megérteni, amikor valaki lealacsonyodik egy ostoba sorozatig, pláne olyan szappanig, mint mondjuk a Barátok közt. Az én szememben az már nem színész. Sem a pénz, sem az ismertség nem annyira fontos, hogy teljesen az álljon az élet középpontjában.

Hm, és arra is rájöttem (kb. 10 évesen, idült családi drámák hatására), hogy sem a világot, sem az embereket nem lehet megváltoztatni, ha nekik maguknak nincs affinitásuk a változásra.

Nem tudom, mi van velem és hogy alakul majd az életem. Most egyszerre vagyok szentimentális és cinikus, törekvő és rezignált... Mindegy, én úgy hiszem, hogy a világ nem annyira tré hely, ha kis időt fordítunk rá, hogy odafigyeljünk a dolgaira. Az emberek fáradtak és egyébként is lusták.

De vidd el őket egy színvonalas színházi előadásra, mondjuk olyanra, amiben László Zsolt is játszik; egyből fölébrednek. :)))