Pajtás, daloljunk...

Érdekes jelenség, józanul oly sokan szidjuk az „Átkos”-t, de ha egy bulin kellően oldódott a hangulat, bizony gyakran előkerülnek az úttörő nóták, majd a mozgalmi dalok, s nosztalgiázva emlékszünk a „Régi Szép Időkre”. Persze itt nem a tinik bulijaira gondolok, hanem a „kissé érettebb korosztályok” összejöveteleire. Lehet, hogy többségünknek nem is olyan rosszak az emlékei, mint ahogy azt politikai érdekből belénk akarják dumálni? Nem keveset éltem az előző rendszerben, volt ami nem tetszett benne, igaz a mostaniban sem tetszik sok minden. Hogy jobb volt-e mint a mostani? Erre nem mernék egyértelmű választ adni. De az biztos, hogy jobban éreztem magam benne.
Mi az ami ennyire vonzó ezekben a régi dalokban? Azt hiszem elsősorban az, hogy a múlt emlékeit ébresztik fel. Az Úttörő és a KISZ, minden politikai elkötelezettsége ellenére is, olyan közösségi érzést adott, mely a tagság többségét, még esetleges más irányú befolyásoltsága ellenére is „megfertőzte”.
A mozgalmi dalok szövegével az azokat lelkesen dalolók többsége azt hiszem nem azonosul maradéktalanul, de mi a helyzet az úttörő nótákkal? Már elnézést kedves olvasóm, hogy nem veszek elő egy daloskönyvet, csak úgy az eszembe jutó dalfoszlányokat elemezgetem.
„Mint a mókus fent a fán...” Hát ebben semmi kivetni valót nem találnék, igaz nem is eredeti termék, felmelegített cserkész nóta.
„Pajtás, daloljunk szép magyar hazánkról ...” Semmi gond, mért ne dalolnának róla. „...mely a bőség kincsét ontja ránk”. Hát onthatná kissé bővebben és egyenletesebben terítve. „Miénk e föld, erdő mező, kalásza, virága nékünk terem” Hát a föld az már nem a miénk, nagy részét privatizálták. Hogy a kalásza nem nekünk terem azt még meg is értem, elvégre megértem én azt, hogy az a föld megművelőjéé, illetve tulajdonosáé. De egyre gyakrabban a virága sem nékünk terem.
Egyre gyakrabban próbálnak kitiltani, kiüldözni szép magyar hazánk széles rónaságairól, erdőiből, mezőiről. Mert amíg „miénk volt e föld”, otthon érezhettük magunkat szép magyar hazánk széles rónaságain, erdőiben, mezőin, most már csak - jó esetben - megtűrt idegenek vagyunk. Szép magyar hazánk tájait járva, egyre gyakrabban találkozunk kerítésekkel és tiltótáblákkal, felszántott vagy beépített turistaúttal, privatizált forrással. Ha ez így megy tovább, hamarosan találkozunk a nyugati végeken felszámolt határzár bagóért privatizált elemeivel (szögesdrót, aknazár, stb.)