De, tudunk. A gond pusztán annyi, hogy a populáris, modernista női káromkodás és trágárság kínálat férfianalógiás, tehát nem az immanens nőiségből fakad. Fontos tudni, hogy a nemi identitás nem azonos a nemhez igazodás (nemi szerep) fogalmával. Gondoljunk csak egy lázadó tini lányra, aki nagyon is tudatában van saját nemével, mégsem kerüli az un. férfias viselkedéseket, sôt! (pl.: káromkodás). (http://www.szexologia.hu/nemi_azonossag.htm)

Hogy a női identitástudatból milyen immanens káromkodásmodulok születnének, azt egyelőre nem tudhatjuk. Csak sejtéseink lehetnek kényszerű (analógiás) példákként: ‘a klitoriszom se tudja’, ‘tele van a vaginám már vele’, ‘te pinanyaló állat’, ‘szétrúgom a petefészked’ stb. Az egyszerűség kedvéért nem folytatom.
Vannak nem konvertálható forumulák: pl. a ‘bazzzd szájba a q. anyádat’.

Sajnálatos, hogy a nyelvészek is hímsoviniszták, kizárólag férfi börtönökben végeznek kutatásokat, jó példa erre a Magyarországi börtönszlengek c. kiadvány (http://mnytud.arts.klte.hu/szleng/egyeb/bort_szl.htm). Szomorú látni, ahogy a szociolingvisztika tudománya sem tud megszabadulni a kényszerpatriarchális fundamentalizmustól. Ezzel rengeteg kárt okoznak, hiszen a női identitástudatot nap mint nap összezavarják, holott a káromkodás, ill. a trágárság lelkileg felszabadító, könnyítő tényező, mellyel ha társadalmi helyzettől, neveltetéstől függően is, de élnek az emberek. Aki mégsem, az könnyen szorongásos depressziós lehet. (Lásd: Törzsasztal: Freud: kurvaanyázás - szaktopik, ahol ennek a kérdéskörnek a részletesebb, tudományos kifejtését már korábban megkezdtem.)