Üdv a Tisztelt Lakótársaknak!
Úgy látom, az elmúlt két hétben nem történt előrelépés.
A szabotáló közös képviselőkről csak annyit, hogy nem feltétlenül a Matáv zsebében vannak. Lehet, hogy el sem olvassák figyelmesen a papírokat, csak látják az 1600 Ft-ot, és azonnal ki is dobják, mert ez ugye több, mint amit jelenleg fizetünk. Az internetről meg azt sem tudják, eszik-e vagy isszák. A másik meg elolvassa, nagyjából meg is érti, de úgy van vele, hogy reklámozza magát a Gates, hiszen ez neki üzlet elsősorban.
Ezért kellene kicsit másképp működnie a kommunikációnak, azaz a „forduljon a közös képviselőjéhez” helyett az első üzenet az lenne, hogy „forduljon munkatársunkhoz”, és a kk megkeresésére már csak egy hathatós személyes meggyőzés után kérnének. A szóróanyag is elég halovány, a lakossági piacra ennél sokkal „szájbarágósabb”, szöveg kellene. Pl. senkit sem érdekel egyelőre, hogy mibe kerül majd a hálózati kártya. Ehelyett inkább azt kéne sulykolni, hogy mi a különbség a percdíjas telefonos, és a szélessávú net között.
A kk-ket is meg kellene keresniük személyesen. Nem fórumon, hanem egyenként. Mindenki más-más részletet nem ért. Meg kell világítani.
Szvsz a nem rosszindulat a fő akadály, hanem a tudatlanság.
(Egyébként olvassák a Gatesnél ezt a fórumot?)
A közgyűlésről: ha sikerül összehozni, ne csak az optika beengedéséről szavazzatok. Más is kell.
1. hozzá kell járulni Gates optikájának beengedéséhez.
2. ehhez a közös tulajdonú gerinc-nyomvonal használatához
3. az utp felvezetéséhez a lakásokba (szerelvények a szekrénybe, stb.)
Jó lenne, ha a Gates ezt megkérdezné valami jogásztól, hogy pontosan hogyan kéne kinéznie egy ilyen határozatnak, és kiszórná a sablonokat. Ugyanis a konkurencia amit lehet, meg fog fúrni.