Amikor új könyvet veszek (pénteken pedig vettem néhányat…), mindig kedvet kapok a mûvek azonnali elolvasásához, ami legtöbbször ennyiben is marad. Ma csak belekezdtem a Szabó Stein-féle Macbeth-be, de ezen a részen (I. felvonás 3. szín) nem tudok túljutni, annyira tetszik, hogy újra és újra elolvasom:

MACBETH
Felcukkoltak, de a vége sem jó,
Sem rossz nem lehet. Ha rossz, mért adott
Busás elõleget a sikerhez?
De igaz: az új Cawdor én vagyok.
Ha jó, mért kushad a lelkem és tolja
Hajamat égnek a balsejtelem;
Miért, hogy a hintás szívem mindjárt
Kidönti bordás falát? Félelem;
Semmi az a szörnyû elõképhez.
Csak a gondolat dadogja: „gyilkos”,
De kockát ráz a koponyámban, hogy
Kipereg az eszem az ér falán,
S már semmi sincs, csak ami nincs.
BANQUO
Hol járhat?
MACBETH (félre)
Királyt akar? Adjon koronát a sors!
Én nem nyújtom kezem.
BANQUO
Az új rangot,
Mint új ruhát, csak az élet formázza
A testre.
MACBETH (félre)
Jöjjön, minek jönni kell;
A legszörnyûbb nap is lefut egyszer.
BANQUO
Kedves Macbeth, várjuk, hogy szabadulj…
MACBETH
Bocsáss meg. Régmúlt dolgok keringtek
Kába fejemben. De türelmetek
Oda jegyzem, hol nem papír a lap,
S mégis minden nap forog. Indulhatunk!
(Banquóhoz)
Töprengj azon, mi ránk szakadt, s késõbb,
Ha megemésztettük, majd megbeszéljük
Nyíltan, egymás között.
BANQUO
Nagy örömmel.
MACBETH
Most csak ennyit. Gyerünk!

Szabó Stein Imre a fordítás körülményeirõl:
1999-ben az egyik nagy kereskedelmi televízió igazgatója, afféle „top manager” lettem. Megváltozott az életem. Sokat tanulhattam az emberi természetrõl, egy rideg és kemény világban, a cselek és szövevények, a tervek és ingatag elvek kiskozmoszában lettem felnõtté, ahol sokat lát az ember és keveset beszél. ĺgy jött a Macbeth, Shakespeare legkomorabb és nyelvileg legbonyolultabb tragédiája, sorsszerûen az életembe. Sorsszerû? Akkor nem árt komolyan venni. A Macbeth esetében inkább az irodalmi szempontok vezéreltek, s távolabbról figyeltem a színpadot*. A szöveg magába sûríti szinte mindazt, amit az életrõl láttam és tudok.
(*A velencei kalmárról: Mai szemmel úgy látom, talán túlságosan is engedtem a színpad kísértésének és néhol a jó riposzt kedvéért föláldoztam egy-egy jambust; ma másként tenném, de vállalom és szeretem ezt az 1998-ban született szöveget, amely talán hozzájárult ahhoz, hogy A velencei kalmár akkor az év darabja lett.)