Nyolcker
2002.06.18
|
|
0 0
56
|
Kedves wen!
Ajánlom figyelmedbe az Index kommentárát:
"A III/II-es ügyosztály a kémelhárítás volt - tudta meg az Index a Belügyminisztérium akkori tevékenységével foglalkozó szakértőktől. Ezen belül 1972-től a 7-es osztály hivatalos neve: elhárítás nemzetközi együttműködés területén. Egy erre az osztályra kinevezett SZT tiszt nemzetközi tárgyalások előtt szerzett információt a tárgyalópartner szándékairól, és erről elsőként az állambiztonsági szolgálatnak jelentett. Innen került tovább az információ a párközpontban, ahol döntöttek arról, hogy milyen "játszmával" és kik befolyásolása által lehet a tárgyaláson a kívánt célt elérni. Ez azonban nem ügynöki tevékenység - hangsúlyozzák a szakértők, és nem is egy karriertörténet. SZT tiszt ugyanis olyasvalaki lehetett, aki akkoriban magas beosztásban dolgozott. Első olvasatra, a Magyar Nemzetben közzétett ügyirat száma alapján az állítás valós lehet, ennek azonban semmi erkölcsi jelentősége nincs - tette hozzá az Index által megkeresett szakértő."
A 70-es évek végének egyik ügyére, az úgynevezett reformkommunisták által kezdeményezett nagy lépésre, a Világbankkal való kapcsolatfelvételre utalt Medgyessy, amit el kellett rejteni a titoktartással a megcsontosodott hazai bolsik elöl is, mert azok elrohantak volna Moszkvába... Aki egy kicsit ismeri azoknak az idöknek a magyar "szabadságvágyát" (lépésecskék egy cellában), az értékelni tudja ezeket az önveszélyes lépéseket. Ugyanaz a reformtársaság hozta létre például hamarosan a HVG-t, majd a Reformot, amelyek elkezdték az ideológiai "puhítást" is. Más világot éltünk, nagyon más világot! Mai fejjel értékelni, és visszaköpködni rá nem igazán tisztességes. |
|