Hogy tudtok egyáltalán hozzászólni a témához, ha nem is olvastátok a cikket?
Itt az eredeti cikk:

Pándon a cigányok gyilkolják, kegyetlenül megkínozzák, majd földönfutóvá teszik a magyarokat. Az egyre inkább kiterjedő roma térhódítással szemben a helybeliek egyelőre a közönyt tartják a legcélravezetőbb magatartásnak. Az otthonából elűzött Hegedűs Erzsébet és családja már másfél hónapja vasútállomásokon, vonatvagonokban, jobb esetben ismerősöknél húzza meg magát éjszakára.

Az 1800 lelket számláló Pest megyei Pánd község nem a jelenlegi államhatárokon túl, hanem a Magyar Köztársaság kellős közepén található a térképen, de az ott élő háromszáz cigány a legváltozatosabb és gyakran kegyetlen bűntettek elkövetésével mégis rettegésben tudja tartani az egyelőre még többségi magyarokat.
Hegedűs Erzsébet és leánya, Váradi Lajosné, három esztendővel ezelőtt a budapestinél nyugodtabb és csendesebb élet reményében vásárolta meg Pándon, a falu végére kirúgó Kossuth utca 40. szám alatti, 2700 négyzetméter nagyságú telekre épült 127 négyzetméter alapterületű, összkomfortos családi házat. A három hölgyből álló család – a harmadik az igen tehetséges, jó tanuló, 13 éves Kitti – házának szomszédságában levő parasztházat szintén budapestiek birtokolják, de ők csak ritkán tartózkodnak a faluban. Ebbe az otthonba a cigányok eddig nyolcszor törtek be.
Hegedűs Erzsébet és leánya társaságában belépünk az elmenekülésük után legalább két ízben föltört és kifosztott házba, ahol leírhatatlan fölfordulás fogad bennünket. A mozdítható tárgyak – amit a betörők még nem vittek magukkal – kisebb-nagyobb halmokba, kupacokba hajigálva, a fiókok kihuzigálva és kiforgatva, a szőnyegpadló föltépve. A padlástérben kialakított gyermekszobában Kitti, a kislány babái az ágyacskákból, bölcsőkből kidobálva hevernek a szőnyegpadlón. A két asszony elűzésük óta most harmadszor jár a kifosztott házban, s a barbár dúlás láttán el-elcsukló hangon mesélik el kálváriájuk történetét, amely azzal kezdődött, hogy Váradi Lajosnét, a fiatalabb édesanyát, májusban a házukban kontár módon elvégzett javítási munka díjazása körüli vita miatt az utcájukban kétszer is megverték. Ezután léptek színre a pándi cigányok hírhedt főkolomposainak számító K.-klán tagjai, barátságot és együttérzést mímelve az asszonyok bizalmába férkőztek, akik számára bizonyos fokú biztonságérzetet sugároztak. Csakhogy kis idő múltán K. S., a cigányok főnöke közölte Hegedűsékkel: a rendőrség megbüntette őt 25 ezer forintra, miután kitudódott, hogy „bevédte” (magyarán: védelmet nyújtott – H. J.) a családot az útonálló verekedőkkel szemben, s egyben követelte az említett összeg „visszatérítését”.
– Erre nekünk nincs pénzünk, s különben sem kértük a maguk védelmét – mondták az asszonyok, mire a maffiafőnök így válaszolt: – Nézze, ha nem fizetnek, akkor a fiatalasszonyt elraboljuk és eladjuk kurvának. De ha ez mégsem jönne össze, akkor a betonba verjük bele a maguk fejét!
A nagykátai rendőrkapitányság magát megnevezni nem kívánt dolgozója lapunknak elmondta, hogy a K. család a múltban valóban eladott magyar nőket külföldre prostituáltnak, de az ügylet kivitelezője, K. S. a bíróság jóvoltából jelenleg is szabadon jár-kel Pándon.
Hegedűsék házát a nyomaték kedvéért nemsokára kővel is megdobálták, mire a megrémült nőket először egy ismerősük, majd a rendőrség egyik nyomozója menekítette ki ostromlott otthonukból. Elmenekülésük után néhány nappal a pándi jegyző értesítette a családot, hogy házukba betörtek. A jegyzőkönyv adatai szerint a betörők – akik nem lehettek mások, mint cigányok – közel félmillió forint értékű vagyontárgyat rámoltak ki. Az elsőt később egy második betörés is követte.
A Hegedűs család három tagja a többszöri életveszélyes fenyegetés nyomán menekült el otthonából, s hogy félelmük megalapozott volt, azt alátámasztják a kifosztott házban, ottlétünkkor összeverődött szomszédok elbeszélései. Na meg az is, hogy e sorok írója közölte a nagykátai rendőrségen, hogy aznap éjszaka, lesz ami lesz, ott kíván tartózkodni a cigányok által blokád alatt tartott pándi házban. Meg is jelent két rendőrautó a Kossuth utcában, és öt-hat egyenruhás vigyázott ránk egész éjszaka. Magyarán, a rendőrség ezzel kimondatlanul beismerte, hogy rendőri jelenlét nélkül életveszélyben lettünk volna.
A konyhában összeverődött közeli és távolabbi szomszédok közül mindenki fél a helyi cigányoktól. Izmos, vállas, életerős és fiatal parasztemberek csak hangjukat lehalkítva mernek beszélni a cigányok által elkövetett gaztettekről. A nevét senki nem meri adni a nyilatkozathoz, s ezen az elmondott történetek tudatában nem is kell csodálkoznunk.
Az egyik középkorú férfi elmondja, hogy a pándi körzeti megbízottat a közelmúltban ítélték el háromévi fölfüggesztett szabadságvesztésre, mert a bíróság szerint megvert egy betörésen rajtakapott cigányt. A megalázott körzeti megbízottól ezután már senki nem várhatja el a jogaikat nagyon is jól ismerő cigány bűnözőkkel szembeni határozott föllépést.
A feleség annak a pándi magyar kislánynak a tragikus történetét eleveníti föl, akinek évekkel ezelőtt egy cigánylegény udvarolt, de amikor a lány szakítani akart vele, akkor a fiatalember előbb hátba szúrta, majd úgy elvágta a nyakát, hogy lecsüngő fejét csak egy vékonyka bőrdarab tartotta a testén.
A pándiak körében uralkodó félelmet leginkább a már említett K. család tagjai által véghezvitt, s minden civilizált képzeletet felülmúló gaztett váltotta ki. A horrortörténet előzménye, hogy a cigányok áldozata, egy Józsi nevű fiatalember, vesztére tavaly ősszel éppen akkor álldogált a tápióbicskei benzinkút melletti buszmegállóban, amikor a „halmozottan hátrányos helyzetűek” betörtek az ottani tanyára, és később úgy gondolták, hogy az ő információja alapján kerültek rendőrkézre. Józsit ezért elrabolták, majd egy nagykátai lakásban fogva tartva három héten keresztül módszeresen és bestiálisan kínozták. A korábban egy bűncselekmény elkövetése közben agyonlőtt K. E. felesége és leánya – a gaztett elkövetésekor mindketten állapotosok voltak – a fogva tartott fiatalembert testének legkülönbözőbb pontjain megégették, bőrét pengével fölhasogatták és az így keletkezett sebekbe sót nyomkodtak. Józsi ezután hosszabb ideig a kórházi ágyat nyomta.
A fenti történetek valódiságát, jelentéktelen módosításokkal, később a nagykátai rendőrségen lapunk érdeklődésére meg-erősítették.
A pándi emberek közönye, magyarán: a helyi cigánymaffia elleni együttes föllépés hiánya a falu posztkommunista vezetőségének jellegzetes magatartásával is magyarázható. Molnár József, Pánd polgármestere a múlt rendszerben a tápióbicskei Április 4. Termelőszövetkezet párttitkára volt, s 1990-ben még Horn Gyula vadonatúj MSZP-jének soraiba szervezte a pándiakat, majd 1998-ban, akárcsak a többi elvtárs, ő is függetlenként indult és nyert a polgármesteri választásokon. Molnár elvtárs a fenti történetek ismeretében sem a pándi cigánymaffiától, hanem a fővárosból odaköltözött néhány magyartól óvja a helybelieket. Olyanoktól, mint például a senkinek nem ártó, törvénytisztelő Hegedűs család, amely ottlétük alatt nem járt segélyekért a polgármesteri hivatalba, hanem dolgozott. Amíg hagyták őket. A polgármester a Pándi Tükör című helyi lapban 1999 decemberében így vélekedik: „Az országon belüli migráció nem a legjobb oldalából (sic!) érinti községünket. A Budapestről kiszoruló, az ott munkanélkülivé, egzisztencia nélkülivé vált emberek próbálnak – az olcsó ingatlanárak miatt – nálunk letelepülni” – írja a Hegedűsék tragédiájával szemben érdektelenséget mutató polgármester, majd az említett lap legutóbbi számában az egyik jobbkeze, a vele egy húron pendülő jegyző azzal büszkélkedik, hogy 1989 óta Pándon 77 lakás épült, amelyből 24 a cigányoknak épített, úgynevezett szocpol lakás. A jegyző ezután hozzáteszi: – A 307 cigány lakos igényszintjét, reméljük, emeli majd az, hogy közülük többen új lakásba költöztek és lakást tartanak fenn.
Közben Hegedűs Erzsébetet, a leányát és a tizenhárom éves unokáját a lakáskörülményeikre oly igényes pándi cigányok kiverték otthonából, földönfutóvá tették, az elhagyott házért nevetségesen alacsony vételárat kínálnak, s a három nő azóta pályaudvarokon, vonatvagonokban, s jobb esetben ideig-óráig egy-egy könyörületes ismerősnél tölti az éjszakákat. Reménytelenül, anyagilag és testileg-lelkileg egyre jobban tönkremenve. S ami még fájdalmasabb, az önhibáján kívül kiszolgáltatott helyzetbe került család sorsa iránt az egyházak is teljes közönyt tanúsítanak.

Szöveg : Hering József