Santoro Creative Commons License 2002.06.10 0 0 4482
Hát igen szerintem is visszább kellene szorítani a szerb vonalat.
Ha a szövegelés helyet inkább a játékra koncentráltunk volna, akkor SZVSZ nem 3-0 lesz az Atom ellen, és 3 helyet is tudtuk volna hozni.
Az egész középszakaszt végig dumáljuk emiatt kapjuk a technikaikat sorozatban, így a bírók irányunkba mutató szimpátia indexe sem túl magas.
Vannak sérelmes ítéletek -nem is kis számban- de egy profi, 6-7-8 ezer dolcsis játékosnak tul kell ezen lépni.(ha nem is könnyű). Ráadásul az idegebeli mérlegünk katasztrófális volt.
Miljkovics mester meg élen járt a dologban, nem hogy nyugtatta volna a fiúkat még Olaj volt a tűzre.
Azon gondolkodtam, hogy Alexe milyen higgadtan viselkedett az oda ill visszavágón, pedig ő sem a halvérűségéről híres játékos. Talán egy keménykezű magyar edzővel, jobban jártunk volna (vagy fogunk járni), aki pl az időkérés felét nem a zsűriasztalnál tölti, és nyilatkozataival felmenti játékosait.

A bajnokság elején én ugy gondoltam hogy ebben a csapatban benne van a döntő, ezért nekem csalódás a 4. hely, és meggyőződésem ha a játékkal törődünk többet akkor meg is lett volna.

Lehet hogy sok szolnoki lefog most hurrogni, de ha valaki másként látja nyitott vagyok a véleményére.