hell skacok

a mancs.hun leltem eme cikket a becsi megmoccanasrol . . .

A Ticks & Leeches széteffektezett poklával kezdenek, nem várt, kegyetlen nyitás, jelzésértékű. Ezen az estén a vártnál is nehezebben enged magán fogást a Tool; mint a pinty, úgy hagyják ki a biztosra várt, direktebb "slágereket" (Aenima, Sober, Prison Sex ). Helyettük csupa-csupa tízperces, repetitív gitárhangokra épülő, hipnotikus tétel. A ritmusszekció egészen rendkívüli. Kiderül, hogy ami otthon, lemezről gitártémának tetszett, annak bizonyos mennyisége Justin Chancellor basszusgitárjából csorog, Danny Carey játéka pedig alighanem önmagában is elvinné a balhét: a páratlan, folyton-folyvást megtört, meg-megforduló ritmusokat pofátlan eleganciával püföli kifele hibrid dobjaiból, s mintha a szemplereket is ő indítaná be olykor, ami mégiscsak túlzás. Adam Jones csudaszépen gitározza azokat a hideglelős riffjeit, amelyek, ha kalapjukat a Led Zeppelin vagy a King Crimson előtt megemelik is, engem szüntelenül az eredetiségükkel késztetnek bámulatra: hogy lehet egy alapakkordot is pengetni úgy, mint még sosem, és hogy Thurston Moore után is szülhet új zajokat egy elektromos gitár. Lesünk csak, mert akad lesnivaló. Három vászon feszül a zenészek mögött, ezeken megállás nélkül peregnek a nyugtalanító képek: bábként mozgó élőerők és emberszabású bábok abajgatják egymást szüntelen, meztelen fuldoklók keresik a felszínt mindhiába, rideg fémalkalmatosságok fúrnak az élő húsba, tisztára, mint egy David Cronenberg-vízió. Maynard James Keenannek kék a bőre, közvetlenül az egyik vászon előtt járja rettentő sáskatáncát. Maynardé a legmegtörtebb énekhang ma szerte a vidéken, amint "szóhoz jut", drámaivá kerekednek a lassan csepegő, mágikus-misztikus hangfolyamok. Ennyi elfojtani kényszerült érzelemmel, csöndes fájdalommal mit is kezdhetnénk - pláne, hogy olykor a létező kitörési pontokat is el-elodázzák, épp a robbanás elé iktatnak pszichedelikus betétrészeket. Állunk hát izzadó tenyérrel, tapsolunk megilletődötten a számok között. Eléggé kifáraszt, az is igaz, kóválygok csak a ráadás alatt. Aztán elengednek.

Hazafelé a szorgos vámőr átpislogja a jármű üregeit - mintha látszódna rajtam, cipelek valamit.

Greff András