Éles fény szúrt szemen, a fürdőszoba zöld, bolyhos kilépőszőnyegén feküdtem. Lívia néni hűvös keze simogatott. "Pisilned kellett?" "Aha - motyogtam - de itt olyan nagy minden." "Gyere, segítek." Lívia néni jó erőben volt - hát hogyne, Móric bácsit is folyton emelgetnie kellett -, felemelt a vécékagylóig. Erőlködtem, összpontosítottam, de nem ment. "No várj - tett le Lívia néni -, mindjárt jövök." Egy sámlival tért vissza, letette a vécé elé és kiment. Ojjé, sikerült! "Sikerült!" - kiabáltam ki, és Lívia néni bejött. De hova tűnt a Nagyi? "Lívia néni, itt járt a Nagyi éjszaka! Miért volt itt? Értem jött?" Lívia néni hallgatott, zavartan próbált a szemének valami tereptárgyat keresni, amin megnyugodhat, de láttam rajta, hogy feszült, mondani akar valamit. Aztán kibökte: "A Nagyid meghalt az éjjel."