A Vadása tótól kb. 3-5 kilométerre (kanyarokkal lehet, hogy picit több:)) található Zalalövőn a Borostyán tó. Talán 10-15 éve zárták el és töltötték fek a völgyet. Van fizetős és szabadstrand rész, a fizetősön a szokásos strandi hangulat, mindez kellemes környezetben, és nem is túlzottan zsúfolt. Érdemes kipróbálni.
Úgy tudom innen nem messze (sziintén 3 km-en belül) Csödén is van egy tó, de ott nem jártam. Egyébként érdemes ránézni egy részletesebb Zala térképre, ugyanis elég sok arrafelé több helyen is csinálták, hogy egyszerűen gáttal elzárták a patakvölgyet és feltöltötték. Hogy ebből mi lett Horgásztó és mi fürdős, azt már egy telefonnal meg lehet érdeklődni.
Vas megyében még a Szajki tavak ismertebb fürdőhely, itt több tó is van, bár nem mindegyikben lehet fürödni. A 8-as útról hosszúperesztegnél kell délre fordulni.
Kisebb tavacska van még Döröskén (Körmendhez közel) de ezt csak hallomásból ismerem.
A korábban emlegetett rohonci tó az osztrák oldalon inkább a csendes környezet miatt érdekes, ill. érdemes összekötni egy kiruccanással az Írott-kőre.
Pecásoknak ajánlott tavak az Őrségben Bajánsenyén és Himfai parkerdőben találhatók (Felsőmarácnál)