Bocsánat a pongyola fogalmazásért, de már éppen indulóban voltam a „második” munkahelyemre és így lemaradt a gondolatjel az „igaz kevés” elejéről és végéről.

Ami a társadalom szétesését illeti, a folyamat nem most kezdődött. Nagyon sokféle együtt és ráhatás volt az utóbbi bő évtizedbe, ami miatt az emberek egymás ellen fordultak. Úgy gondolom, hogy ezt nem lehet egyértelműen sem az egyik, sem a másik fél rovására írni. A társadalom, annak ellenére, hogy nem sokkszerűen érte meg a rendszerváltás folyamatát (vagy éppen ezért?) egy csomó olyan dologgal szembesült, ami addig elkerülte. A szociológiai, gazdasági, politikai kérdések egész sora merült fel, amit itt nem lenne értelme taglalni. Közben, az eddig nagyjából békében élő társadalmat, elsősorban a „jobboldal” megpróbálta (úgy tűnik sikerrel) megosztani. A fő jelszó: ha nem vagy velünk, ellenünk (és a haza ellen) vagy (és kommunista). Csakhogy közérthetőbb legyen: „ha nem dőlsz be Mr. Kuruzsló rákellenes csodaszerének, akkor Julius nagybácsi halálát akarod” (Mencken). Közben a két oldal – mindenféle cseles szóhasználat ellenére – szerepet cserélt. Aki jobboldalinak vallja magát, hisz a kollektivizmusba és a népnemzeti eszmékbe. Aki baloldalinak, az szociális alapokon szeretne liberalizálni. És mivel már csak ezek az „eszmék” jutottak be a parlamentbe, az emberek meghasonlottak, értékítéletük szétesett. Nem látják az okokat és azok összefüggéseit. Ilyenkor nagy szerepe lehet egy népvezérnek, aki mindig megmondja mit, és hogyan kell csinálni. Aki hallgat rá, azt megjutalmazza, aki nem, azt bünteti. A módszer vitatható, én nem támogatom, mert szerintem demokráciaellenes.
A „nekem is vannak zsidó barátaim, akikkel semmi gond nincs, de általában…” kezdetű mondatok azért nem fedik az általam leírtakat, mert más az értelmük. Ugyanis a dolog arra van kihegyezve itt, hogy a folyamat visszafordítható (remélhetőleg), amennyiben az embereket meg lehet győzni arról, hogy igenis érdemes a demokrácia játékszabályait tiszteletben tartani, akár „jobboldali”, akár „baloldali” orientáltságú. A zsidókérdésben az a lényeg, hogy szereti-e valaki a zsidókat, vagy sem. Egy antiszemitát soha nem lehet meggyőzni, hogy téved. A korrupció gyanúja esetén viszont nem lehet kérdés, hogy szeretjük-e a korrupciót. Vagy benne van valaki – és bár nem szereti, de elviseli -, mert anyagilag kötődik, vagy nincs benne és felmérve annak hátrányait, nem is akar részt venni ezekben a törvénysértésekben. Persze létezhet olyan is, aki szívesen venné, ha megpróbálnák megvesztegetni (de ő sem szereti, ám olyan helyzetben van szociálisan, vagy gazdaságilag, hogy ebben reménykedik).
A korrupciót ugyan soha nem lehet megakadályozni, de az már tűrhetetlen, hogy mindez állami segítséggel történjen, sőt, maga a hatalom korrumpáljon egy demokratikus országban.