Felháborító! Borzalmas! Elkeserítő! Nevetséges!
Ezek a jelzők jutottak eszembe 10 perc játékidő után, a tegnapi paksi mérkőzésen. Valamint Némó kolléga is felrémlett emlékeimben, mármint a jóslata, ami teljes mértékben beigazolódni látszik. Ezennel le is borulok a lábai elé. Ilyet még nem láttam, hogy a teljes csapat egyszerre betlizzen…
Az első negyed röviden így alakult. Támadunk: Vukihoz, vagy Pajához kerül a labda, előkészítés nélküli betörés, tehát az egész hazai csapat ott tömörül a palánk alatt. Az előbbi játékos vagy belemenést követ el, vagy egyszerűen kilopják a kezéből a labdát – gyors indítás, Feribá zsákol. Paja általában tempókkal kísérletezik, 0 sikerrel. Orosz Benő néha próbálkozik centerben, még Ő a legeredményesebb: 2 dupla, vagy 7 percig ennyi a csapat összpontszáma. Ráadásul azon kívül, hogy 30% körül mozgott a dobószázalékunk, minden második támadásunk labdaeladással ér véget.
A paksi támadások viszont tetszetősek, nyugodtan kijátszák a figurákat, megvannak az elzárások, aztán vagy Czigler, esetleg Davis fejezi be közelről/betörésből, vagy Zacsi dob triplát, teljesen tiszta helyzetekből, a közelébe sem jutunk.
A 7. percben Vuki ámokfut. Előbb a ziccerben lévő Davisnek üt oda (3. fault), majd amikor lefújják, leveszi a mezét (!) és odarohan a bíróhoz reklamálni. Feltűnő, hogy senki nem próbálja megállítani a mieink közül, csak apatikusan sétálgatunk. Persze megkapja a jogos tecnikaiját, ülhet le a padra. Egyébként azt lehetett érezni, hogy szinte az egész csapat oda kívánkozik. Biztosan a fáradtság is belejátszik a dologba, védekezésben csak szemmel tudtuk követni Zacsit és Davist (mondjuk Vele szemben a „pihent” Paja is kapitulált).
Lapovot meg egyszerűen nem értem. Az nem kifejezés, hogy indiszponált volt, egyszerűen, mintha nem is lett volna a pályán. Czigler Lacit fogta, illetve dehogy fogta. Lacika szépen komótosan csinálgatta a sarkazásait, forgolódott, Bojan pedig közvetlen közelről nézte, hogy mire jut. Hát általában a labda jutott a gyűrűbe. Egy normálisan játszó Lapov ellen ezt nem lehet megcsinálni, főleg Lacika sebességgel!! Támadásban pedig... Ennyi labdaeladása, még ifista korában sem volt a főfő centerünknek.
Az edző? Egy rossz megoldás után magából kikelve ordít a magyar játékosokkal, Vukira, meg a többi jugóra rá sem szól! Nem vagyok túlzottan nacionalista (ellentétben vele) de azt mondom: magyar edzőt a kispadra!!!
Tegnap a helyszínre autózó szolnoki szurkolók láthatták az igazi „profi” szemléletet. Zsebben a pénz, teljesítettük a szponzori elvárást, a többi nem érdekes. 5 perc után nyugodtan fel lehet adni a meccset, a csapat szimpatizánsai meg tehetnek egy szivességet! Mert ki lehet kapni, akár 30 ponttal is a jobbtól, de nem ilyen lélektelen, szar játékkal!!! Lehet, hogy a többi szurkoló sejtett valamit, azért is voltunk ott olyan kevesen, idealisták.
Sajnos tudom, hogy hiába tépem a számat, mert a húzóembereink mind külföldiek, és nem olvasgatják a fórumot. A magyar csapattársaikkal meg talán nem is beszélnek…
A fentebb leírtak nem vonatkoznak Maljkovicsra és Oroszra. Nekik sem ment a játék, de becsülendő, hogy egy pillanatig sem adták fel, legalább próbálkoztak. A honi csereembereink sem hozták jó formájukat, és egy kicsit átragadt rájuk az apátia, (fáradtság?) de egy fokkal jobban teljesítettek a kezdőcsapatnál.
Ha szombaton is így játszunk, akkor csak azt kívánom, hogy minél előbb legyen vége ennek a szenvedésnek. Ezért kár volt kiszurkolnunk a négybe kerülést.