Gratula minden unatkozónak, aki sose gondolta volna, hogy ilyen jó fénykardkezelésből vagy mi a szöszt oktatnak abban a jediiskolában. :)

Én meg jelentem, voltam szülinapi vacsorán, annak örömére, hogy (mint ahogy arra Tcherno oly tökéletesen emlékezett), tegnap voltam utoljára 17, mától a 18-at taposom. :) (Jut eszembe, vettem piros cipőkrémet, elment rá a fél disznó ára, most miből lesz érettségim?? :))
Szóval a Sakáltanyában voltunk, ahol elvileg lehet rúdhoz tapadva táncolni, amit ugyan nem tettem meg (illetve nem vallom be, aki ott volt, úgyis látta :D), viszont tartottam rögtönzött divatbemutatót a Sallytől ajándékba kapott hosszú, fehér, épp a kellőképpen tejszínhabos szoknyámban, amiből épp a kellőképpen kivan a hasam. :))
A fentiekből is látszik, hogy Sally nem is olyan gonosz, csak egy kicsit, mert kb. akkor írt ide, utoljára, amikor a Lindbergh-bébit elrabolták, akkor is csak azért, hogy rám terelje a gyanút. Szóval fehér szoknya van, fehér top van, fehér táska van, most már csak a fehér Jag hiányzik, meg Luna. Meg béla, meg... Főleg.
De most mindegy, mert ma JÓKEDVEM VAN (ha mondom), épp ezért nem írom ide ezt a szép könnyezős Shelley verset sem, hanem inkább egy másikat, mintegy mottóként:

Reménytelen csapást kiállani,
sötét sérelmet megbocsátani,
öröknek látszó zsarnokkal dacolni;
remélni, míg a Remény ön-roncsából
a vesztett ügy helyén sikert kovácsol;
nem bánni, nem változni, nem botolni
(Shelley: A megszabadított Prometheus)

Most, hogy kilépek a Nagybetűs Életbe, ballagásomra szeretettel mindenki másnak is:

Shal.32