be-st Creative Commons License 2002.05.21 0 0 3909
Üdv!
Bocs, hogy nem leszek mindig aktuális, de úgy gondoltam, hogy most végigolvasom, amit csütörtök óta írtatok, és amikor olyat látok, amire reagálni szeretnék, akkor fogok. Lehet, hogy ezt már mások is megtették, de így megpróbálom a saját véleményemet mondani. (Vasárnap este ugyan írtam pár sort, de nem olvastam semmit, olyankor egy sima modemes kapcsolattal nem lehet internetezni tartósan.)

sabee!
1. Tény, hogy sok a meccs a középszakasszal, de nem lehetne kicsit széjjelhúzni a bajnokságot, és nem olyan későn kezdeni? Esetleg tovább játszani? Akkor már nem lenne olyan sok. Kevesebb nyári szünet nem lenne elég? Tudom, össze kell állítani az új csapatot, kell egy kis szabadság is, stb., de azért most középszakasszal együtt az van, hogy május közepén vége a bajnokságnak a csapatok nagy részének, és talán szeptember végén elkezdődik a következő. Szükség van négy és fél hónap pihenésre? (A döntőbe jutottaknak minden sportágban kevesebb a pihenési lehetőség.)

2. Nekem azért nem tud csömöröm lenni egy rangadótól.

3. A mezőny két fele között pedig nem volt olyan nagy szakadék. (És ez már kicsit a bajnokság értékeléséhez is tartozik.) Igaz, nem úgy nézett ki, hogy az 1-8. és a 2-7. párharc is ilyen kemény lesz, de még az is az volt. Sima 3-0-val senki sem tudott továbbjutni. És ha belegondolok, hogy a Dombóvár és a Debrecen is hajszállal jutott a 8-ba, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy legalább 10 csapat volt, akiket a történtek után nem volt szabad leírni. (Egyébként max. tisztelet ezek után a "kicsiknek".)

4. Lehet, hogy én le vagyok nézve, mert 1xű bérletes vagyok, de a bérletem nem hinném, hogy olcsóbb lesz jövőre azért, mert kevesebb meccs lesz. Tehát relatíve a kevesebb meccs megterhelőbb anyagilag. (Nálunk, ha valaki 2 éve azt akarta, hogy biztosan meccsre jusson, kénytelen volt bérletet venni, hacsak nem akart hajnaltól sorban állni jegyért. Én nem akartam. Protekcióm meg nincs, mezei kosárbarát vagyok. Kénytelen voltam rohadt drágán 5 évre előre széket venni, így évente biztosan jutok belépőhöz bérlet formájában. Bár most is olyan tolongás lenne a jegyekért, de ki tudja ezt előre! Aztán meg jövőre lesz még itt tolongás megint! - ez az optimista szemlélet a kiesés után)

Üdv
Pistike

Előzmény: saabee (3721)