THE CURE
koncert
Bécs 2000. április 11. 20:15-22:50
 
/ Peter T. /
 
 
A Cure-t már nagyon régóta ismerem és hallgatom, de még soha nem volt alkalmam élőben, koncerten megnézni őket. Többször voltam Angliában, Londonban, és mivel egy darabig lemezkereskedő voltam, jött néhány ritkaság, pl. a high/trip mix/-open /fix mix/ lemez, meg hasonlóak. Balaton mellől származom, és lakom, s nem vagyok már húszéves. A Cure mellett a jó öreg Joy Division-t, Sisters-t, Depeche-t meg minden olyan zenét hallgatok, amit a maiak már nem is tudnak hova tenni.
 
A bécsi koncertről úgy értesültem, hogy a boltba hoztak a BF lemezből, meg mellette gondoltam, lesz turné is-internetem nem volt, és most sincs otthon. A jegyet megrendeltem elővételben.
  
Van egy jó haverom, nem messze tőlem, régebben jobban tartottuk a kapcsolatot…meg volt egy barátnőm, akivel sokág együtt jártunk, ő is Cure-t (IS) hallgat. A bécsi útra végül négyen jöttünk össze: én, a volt barátnőm, a haverom, meg egy másik lány.
 
 
Valamikor fél hat táján érkeztünk meg Bécsbe, és azon gondolkoztam, hol tudunk megállni, leparkolni. Kapóra jött, hogy megláttunk a Libro-tól egy kb. 300 méterre parkoló magyar rendszámú autót, és fekete embereket. Megkérdeztük, hogy ők is ugye Cure-ra jöttek, és leparkoltunk mellettük. Zseti, Gallup, meg egy pár másik magyar követő volt ott. Jöttek még Szombathelyről is, de ha jól emlékszem, az autójukban négyen voltak, de csak ketten jöttek be a koncertre.
Nagyon jó hangulat volt így kb. 10-en, ittunk, beszélgettünk, meg fényképek is készültek. Gallup egyiken sem akart rajta lenni, bár végül neki lett meg ezekből a fotókból 1-1 darab…Nem is tudom ki készítette őket // Zseti készítette ha jól emlékszem-gallup-//, és Gallup ígért is hogy küld, de végül csak fénymásolatként kaptam belőlük, mert ő is csak egy példányt kapott ha nem füllentett.
 
Namármost, ittak a legtöbben, meg ment az anekdotázás. Hoztak pár Cure dolgot is, emlékszem Gallup hozott eredeti Curenews-t, és rám akarta sózni, meg hozott valami százas cd-listát, tele dalcímekkel is, meg adott címet, telefonszámot, én is odaadtam a magamét.
 
 
Hét óra tájban kezdtünk készülődni, nem akartunk lekésni a nagy pillanatról. Zseti és Gallup teljesen extázisba estek, mert be akartak csempészni fényképezőt, meg volt náluk több tekercs negatív is, hol a bakancsba hol máshova akarták elrejteni, Gallup mérnöki pontossággal vágott egy 2 decis, vagy 2,5-es üditősflakon aljába úgy egy rést, hogy miliméterre belefért a gépe-mintha abba találták volna ki- aztán tixoval leragasztotta. Zsetinek is sikerült előállítania valami hasonlóan fényes módszert, mert végül-ha jól tudom-mind a kettőjüknek bekerült a fényképezője.
 
 
Elég nagy tolongás volt a Libro előtt, motozás is volt, mint várható. Próbáltunk egy nagy csoportba maradni, már amennyire lehetett ugye, abban a tömegben. Alighogy beértünk, magyar szavak ütötték meg a fülünket, nagyon sok magyar volt kint, ami persze állatira jólesett.
 
 
Mi négyen, az én csoportom, aztán mégiscsak kissé leszakadtunk a Zsetiék csoportjától. Ők bementek előre, nagyon tolakodni kellett, mert amikor kissé a világítás megváltozott, és elkezdődött az a gyönyörű lassú zene, ami a koncert előtt ment, mindenki nyomulni kezdett, lökdösődtek, és próbáltak behelyezkedni a koncertre. A 2 lányzó elég alacsonyak, ezért nagyon nehéz volt olyan helyet találni, hogy mindannyian jól láthassunk. A zene egy pillanatra „megszakadt”, mikor valaki bekiabálta hogy „aki magyar tapsoljon”, // Zseti férje a hatásvadász szerepében -gallup-// , és óriási fütty meg taps követte, hát szóval így borzolta a közönség az ember kedélyét, mígnem a zene lehalkulva véget ért, és a Cure bejött a közönséghez. Félelmetesen jó volt, mikor nagy nagy tapsvihart meg füttyöt kaptak, aztán belekezdtek. Furcsa és felemelő érzés az életben először meglátni a Cure-t élőben, de nagyonis jó.
  

A koncerten a Bloodflowers lemezről játszották szinte minden számot, és az élő zene összehasonlíthatatlan érzése megérte. Csak az az igazi zenész, aki maga ír, játszik zenét, és be tudja bizonyítani élőben a mesterségét. A BF album 2 első dala után a korábbi anyagokat szólaltattak meg, de szokatlan volt hallani nem elsőként az open-t, amire nem is igazán számítottam. A sinking is meglepetés volt, úgyszintén a prayers for rain, ami a Disintegration egyik esszenciája szerintem.

 
Amit hiányoltam az a régi régi dalok, bár ekkor jött a 100 years, ami nagyon hangos, nagyon kirobbanó volt. A dobgép-visszatérése azt jelezte számomra hogy a dobos nem elég profi, mert a Paris lemezen enélkül is tökéletesen van előadva. Az első felvonás a BF lemez utolsó 2 dalával zárult.
  
Aztán nem sokáig várakotattak meg minket, mert jöttek is vissza, hogy folytassák, a there’s no if-et adták le, majd a trust-tot a Wish-ről. Ez sokaknak tetszett, bizonyára mindenkinek ismerős volt, nemcsak a nagyon depresszív imádóknak.
 
És utána ding-dong harangok csilingeltek halkan, ami arra engedett következtetni hogy a nagyon emocionális és gyönyörű ’plainsong’ jön, ami alatt Robert nem vett hangszert a kezébe, hanem körbejárta a színpadot, sokunk örömére. Sajnos nem jött le a közönséghez. Állítólag a Wild mood swings turnén Bécsben volt erre példa.
  
A ’Disintegration’ dal volt a zárószám az első ráadásban, ami megintcsak hangosra sikerült. A basszus amúgy is szívdobálóan nagyra volt keverve. Robert sokáig húzta a dalt a ’how the end always is”-zel. Aztán lementek megint, de tudtuk visszajönnek.
 
Így is lett, most már a második ráadás következett. És amely nagyjából úgy alakult ahogyan szerettem volna, én ugyanis nagyon szeretem a Cure 80-81-82-es lemezeit, rögtön az ’M’-mel nyitottak, amely szívszorítóan fájdalom-szép lett, majd a ’play for today’-t , amely megintcsak meglepetés volt. Nekem nem volt internetem, de Gallup mondta utána, hogy ő folyamatosan nézte a Dream turné addigi koncertjein milyen a dalosztás, és ő egyáltalán nem lepődött meg semmilyen számon, amit adtak. De én igen.
Főleg mikor még a ’just like heaven’ belekeveredett az előadandó dalok közé, mert ennyire hátra nem szokták rakni. De nagyon sokan mozogtunk erre egy jót, elég ’macskásodott’ lábainknak jót tett.
És végül, a forest jött. Ez nem volt olyan hosszú, nyújtott mint a show-s előadás, de nagyon erőteljes, és kegyetlen. Tökéletesen adták ezt elő, és Robert megköszönte a tapsot. Pár perc után felkapcsolódtak a villanyok, és megszűnt minden morajlás, ezzel lett vége a koncsertnek. Pedig sokan még egy ráadást vártak, de erre már nem került sor. Roberték hamar lementek a színpadról, talán siettek?! De hová?
 
Persze nagy nagy tolakodás a kijáratnál is, pedig már nem volt semmi ok…Mi szépen lassan jöttünk ki, ki rágyútott azonnal egy cigire, ki megbeszélte a koncertről azt amit nem tudott tovább magában tartani, ki meg kissé szótlannak tűnt, de minenkin látszott valamiféle nyugalom, nyugodság.
 
Mi négyen aztán autóba is ültünk, mert még reggelre haza akartunk érni, kit itt kit ott tettünk ki, kissé hideg, de napsugaras reggelre ’ébredve’.