Avass Creative Commons License 2002.05.16 0 0 3720
Szia Sporttárs
Előrebocsátom: ha egy kicsit ráérek, jövök a részletes beszámolóval. Most csak egy apró megjegyzés az afróamerikai (asszem így szokták mondani odaát) játékosotokkal kapcsolatban (csak DW-ről beszélek).
Már sokszor mondtam, és elmondom még egyszer. Elhatárolom magam a bagolyváriaktól és az egy bizonyos cselekvésre felszólító kórustagoktól (tehát elég sok szurkolótól)!

1. Mindenesetre némileg érthető (meg lehet magyarázni) a kórus, hiszen az első mérkőzésen egyáltalán nem foglalkozott vele a szolnoki közönség, sőt még a vandál játékosaink sem verték szét a meccsen, mégis ámokfutást rendezett. Ezért szóltak a trágár rigmusok.

2. Williamst ez egy cseppet sem zavarta, hiszen amíg jól ment a vendégeknek, addig főleg miatta ment jól, ilyen hasznosan még nem láttam Damont játszani, pedig az elején még hatványozottabban szólt a kórus. Ekkor még teljesen nyugodt volt, sőt tök szimpatikusan viselkedett, még Ő húzta vissza Trunicsot (vagy Csirkét, Őket mindíg összekeverem) amikor reklamálni akart. Egyszer vitázott csak, azt is visszafogottan, pedig igaza volt (oda is adták a labdát az Albának).

3. Az a meglátásom, hogy W-t nem a közönség zavarta, hanem a VERESÉG TÉNYÉT nem bírta elviselni (már megint). Ennek a vége felé már csalhatatlan jelei voltak. Előbb a földön fekvő Trepinek mutattta, hogy megtapossa (a ziccerénél Zoli elé mert állni). Akkor szakadt el nála végleg a cérna, amikor Kb. 1,5 perccel a vége előtt úgy 8-al vezettünk. Történt, hogy Orosz Benő teljesen tisztán maradt a vendégek palánkja alatt. Megkapta a labdát, már emlekdett a zsákolásra, amikor, Willimas odaért és két kézzel, lendületből meglökte deréktájon úgy, hogy Benő kirepült a tábla alól, és a földre huppant. Ezt a faultot még a vérmesebb fehérváriak is sportszerűtlennek kell, hogy elismerjék, ha ez fordított szereposztással történik, azt írnátok (teljes joggal), hogy "hentes". Nagy II. sima faultot ítélt (???), és ezen (is) háborodtak fel a palánk mögött helyet foglaló nézők. Felugráltak, biztosan mondtak is Neki valamit, de tény: ha nem fogják le Williamst, közéjük ront.:-((( Ezután kb 2 percig állt a játék, mert Damont le kellett nyugtatni, többször is lefogták játékostársai, mert meg-megindult a lelátó felé. (az újság azt írta, hogy vállal elökte valamelyik sporit is - ezt nem láttam). A vége az lett, hogy Váradi kiürítette (!) a palánk mögötti részt. Ekkor Williams kegyeskedett valamelyest lenyugodni, de a játékra már nem volt alkalmas. Amíg véget nem ért a mérkőzés, (kb 5-6 percig tartott még az a 1,5 perc) addig egy fehérvári segítő (pszihiáter?) ott guggolt előtte, és egyfolytában beszélt hozzá, láthatólag nyugtatta.

Kíváncsi vagyok a mai ítéletre (ha lesz egyáltalán). Nagyon félek az 5. meccstől, ha W. játszik, bármikor megbolondulhat (főleg, ha kikap az Alba) és be fog rontani a nézők közé! Aztán persze a szövettség szerint (is) megint mi leszünk a hibásak az egészért!
Az az igazság, itt már nincs jó megoldás. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy annak örülnék-e jobban, ha az ellenfél legjobb játékosát eltiltanák, ugyanis csak így van esélyünk győzni Fehérváron (így elkerülhetnénk, hogy W. ámokfusson Szolnokon). Viszont az Albások joggal mondhatnák, hogy nem érdemeltünk továbbjutást. Ha viszont holnap játszik, akkor valószínű az 5. meccs, és nagyon félek tőle, hogy akár vér is folyhat. Nagy esély van egy Williams-szurkoló boxmeccsre a lelátón! Elnézve W. testalkatát és figyelembe véve azt, hogyha beindul, akkor rövidre zár az agya, nem ura saját cselekedeteinek, szóval a szolnoki oldalról számítok súlyos sérültekre (és már régen nem egy profi kosárlabdázóról beszélek, nem úgy tekintek rá)!

Előzmény: Törölt nick (3715)