Pityke Főtörzsőrmester
2002.05.14
|
|
0 0
2246
|
Elvtársak, elvtársnők!
Önök kérték! Játék és szórakozás tíz percben:
Jővő évben ünnepeljük BUGYONNIJ, Szemjon Mihajlovics (1883-1973) szovjet marsall 120 éves születésének és 30 éves halálának évfordulóját.
E kettős jubileum alkalmából rövid leírást közlünk tartalmas életéről:
"A cári hadsereg lovassági altisztje volt. A polgárháborúban Vorosilovval a Vörös Hadsereg lovasságának egyik megszervezője. 1919-24 között az 1. lovashadsereg parancsnoka. 1924-től 1937-ig a lovasság szemlélője. Az 1937-38-as tisztogatásokat Sztálin feltétlen híveként és egyik kedvenceként biztonságban átvészelte. 1939-41-ben a honvédelmi népbiztos helyettese. 1941-ben a német támadást követően a délnyugati front irányítója, hibás döntései következtében több százezer katonáját kerítik be és ejtik fogságba a nácik. Rangjától megfosztják, de a dolgot megússza azzal, hogy adminisztratív munkakörbe helyezik. Később kinevezik az észak-kaukázusi front élére, ám a harctéren már nem tevékenykedik többet. 1943-ban a Vörös Hadsereg lovasságának parancsnoka lett. Pályája elején bizonyította, hogy bátor katona, de vezetőként a hadviselés megváltozott szabályait már nem volt képes követni."
Hősünk portréja:
Pityke vez.förm. |
|