Kedves Stirlitz Elvtárs....
Hosszú pihenésemet töltöttem egy jópofa szigetecskén a Gulág csoportból...
Talán még emlékszik selymes vöröss lompos farkacskámra, vöröss bundámra....
Én neveztem ki anno önt vezérstirlitznek, dehát múlnak az idők, változik a világ, kérem a nevem maradjon a mi kis titkunk, nem szeretném ha megint el kellene utaznom arra a kelleme helyre...
Maradjunk annyiban hogy elhivatott támogatója voltam az ügyünknek, és az eredmény az meg is mutatkozott.
Gondolom a többi párttag mind kapott egyegy bársonyszéket...
Látom sok új lelkes elvtárssal bővült a tábor.
Kérem szépen kedves Stirlitz elvtárs ha lehetne egy jó kis állást valamelyik TSZ-be egy jó kis fűtött iroda, jó zsíros kis elvtárs/titkár nő. Valahol ahol még lehet szívni egy kis vért, távol a nyilvánosságtól.
Mindig csak mocskolódnak velem ezek a fasiszták.
Mert mi van ha kivégeztem párszáz ellenforradalmárt? Ők a párt és a rendszer ellenségei voltak! Akkor mér nem ugattak?
Mikor még az én kezemben volt a gitár, a kötél, hátamon a jó meleg pufajka, zsebemben a Vodkásüveg... Hej de szép idők voltak azok!
Kérem szépen Stirlitz elvtárs... Én már nem igazodom ki ebben az új rendszerben, ezt az új leckét nem ismerem. Régen ha valaki pofázott egyszerűen autóba ültettük, elvittük, felakasztottuk. Ez most hogyan működik? Nem tudok kiigazodni. Segítsen Stirlitz elvtárs, mindig önt tekintettem példaképemnek...