Nekem (-:)) e tekintetben nem minta - más tekintetben sem, legalábbis nem szolgaian - sem Anglia, sem Franciaország, sem az USA.

Arrafelé sok minden megszokott, ami nálunk nem. Ráadásul arrafelé a nemzeti öntudat bármily hivalkodó kifejezése sem irritál _joggal_ annyi embert, mint nálunk.

Megpróbálom megmondani, miért.
Talán azért, mert az említett országokban nem voltak olyan korszakok, olyan kurzusok (legalábbis tartósan), amikor/amelyek a nemzeti érzések fölerősítését a társadalom bizonyos részeinek kitagadására, stigmatizálására akarták volna fölhasználni. S nemcsak etnikai, vallási kisebbségeket próbáltak kirekeszteni, de megbélyegezték a "bűnös" Budapestet, a munkásságot, a szertartásos vallásosságtól idegenkedőket, a "modernista" művészeket stb. Nálunk pedig - és Közép-Európa többi országában is - igen.

Eléggé valószínű, hogy a nemzeti érzelmek túlságosan is büszke átélése sehol sem jelenti a kultúra és a civilizáció csúcsát. (Normálisnak a természetes azonosulást tartom...) Számomra van valami visszataszító az amerikai nemzeti érzésben is (a hivalkodás legalábbis). De ne felejtsük el: az a nemzeti érzés nagyon különböző emberek összefogását szolgálja! Az, amit és ahogy nálunk a mai jobboldal nemzetinek nevez, minden, csak nem nemzeti: klerikális, úri reminiszcenciákkal terhelt, közönségesen ostoba (ld. a korona körüli idióta törzsi táncot...)és főleg kisajátító. Ráadásul gyakran olyan szempontok alapján kisajátító, amelyeknek a kisajátítók sem felelnek meg...
Na, hagyjuk ezt...

Mindenesetre bármeddig filozofálgathatnánk ilyesmiről, annak a Magyar Bálint-féle oktatási politikához sok köze nem volna. Csak megismételni tudom: az általad fölvetettek légből kapott, valótlan állításokból, véleményekből származó ráfogások.