"A bacsi kicsoda tetszik lenni?"-akartam kerdezni. "Es miert tetszik engem simogatni?"- folytattam volna, ha Livia neni ki nem fordul a furdobol oly nagy slunggal. Moric bacsi osztonosen rantotta vissza kezfejet. Ugy tunt ha csak egy pillanattal is, de elkesett. "Eresszd azt a gyereket, te!"- allt meg a kuszobon. "Felnotas"- morogta hozza - "mar csak az kell, hogy kart tegyel benne." Teljesen elfeledkeztem a hidegrol a vizes cipomrol, arrol hogy egy perce meg bujocskat jatszottam. "De hiszen, nem is..."- probaltam vedeni ezt a melegen simogato kezet. "Egy szot se tobbet!"- csattant ram es orrat beleturva a levegobe belepett a szobaba. Livia nenit, amiota az eszemet tudom, mindig oriasnak lattam. Hurkas karja nem is fert el a teste mellett, igy azt mindig csipore tette es ugy tarotta. Most is igy tornyosult folenk, es biz 'sten arra gondoltam, hogy a kovetkezo pillanatban atgazol rajtunk es ezzel vege lesz mindennek. "Ej, vegre kiszellozott ez a budospiaszag"- mondta, meg mindig a levegobe szaglaszva - "becsukom az ablakokat."- tette hozza, magat megerositve. En nagyot nyeltem; nem taposott ram, nincs vilagvege. Ezen felbatorodva, es latva hogy Livia neni a hatunk mogott szorgoskodik a fugonnybe kapaszkodva, Moric bacsira neztem. "Nyugi"- valaszolt a tekintete. "No oreg, beviszlek a furdobe, aztan kideritem mi jaratban az urfi nalunk"- mondta szeliden. Ezen ujfent meglepodtem. Aki tud ilyen is lenni az miert lesz amolyan. Olyan csiporetevos, olyen felcsattanos, olyan rideg. "Livia neni!"- szoltam utanuk. "Fel perc"-kaptam a valaszt es ezzel eltuntek. "csak azt akartam mondani, hogy en most inkabb elmegyek"- de ezt mar csak magamnak mormogtam.