A katarzisért. Azért, mert alapállapotban naívak vagyunk, elhisszük, hogy a csapat... és csak a csapat, és jól esik örülni, és néha jól esik meglepődni azon, milyen érzelmeket válthat ki egy vereség... nagy nyilvánosság előtt nem részletezném, mit éreztem, mikor a döntő lefújása után a srácok odajöttek a lelátó elé, és nekünk azt "kellett" skandálni, szép volt, fiúk... magam se gondoltam volna magamról... Ha tiszta volt, ha nem, az az este akkor is olyannak marad, amilyen, mindenki túlélte, amik a meccs után történtek, az csak még szimpatikusabbá tett mindenkit a szememben... csapatot, szakvezetőt, szurkolót...

(Ehh, kicsit érzelmes lett, de most már marad.)

fish