Avass Creative Commons License 2002.05.08 0 0 3385
A szerb stílus kb. azt jelenti, amit leírtál, tehát: "minden csapat keményen védekezik és minden csapat gyorsan indul ha van rá lehetőség!" Valóban, szinte minden csapat próbál így játszani, több-kevesebb sikerrel, de a délszláv játékosok ennek a taktikai fegyvernek a nagymesterei. Ezen kívül a csapatjáték, főleg a csapatvédekezés az erősségük, tehát nem egyénileg keménykednek (persze ez sem áll távol Tőlük) hanem nagyon hatékonyan segítik egymást védekezésben. Támadásban fegyelmezettek, próbálják a begyakorolt taktikai elemeket maximálisan kijátszani. Ez a játékstílus persze nélkülözi a szépséget, de eredményes. Nem véletlen, hogy a Szolnok kapta a legkevesebb pontot a bjnokságban. A Kaposvár nem a 2. ebben a kategóriában, de szerintem ez inkább a sok sérülésnek köszönhető.
A "szerb stílus" másik oldala a délszláv emberek mentalitásából adódik. Elsősorban a töretlen és megalkuvást nem tűrő győzni akarás. Ha úgy érzik, igazságtalanság történt velük, akkor hamar jön az a bizonyos "lila köd", lehúzodik a függöny, és akkor nem vállahatnak felelősséget a tetteikért.
A harmadik jellemzőjük: Ők tudják legügyesebben alkalmazni az apró, piszkos trükköket. Ezeket a fifikákat persze mindenhol tanítják, de a szerbek művészi szintre emelték.

Az "amcsi stílus"
Itt különbséget kell tenni az igazi NBA (nagyon kemény védekezés, látványos megoldások, passzok, minden, egyszerűen tökéletes játék), és a M.O.-i légiósok közt, akik nyilván gyengébbek az otthon pattogtató társaknál. Náluk általában csak a látványos megoldások maradtak a széles repertoárból, nagyon gyorsak, 1-1-ben utólérhetetlenek, de a kemény védekezést nem igazán tudták elsajátítani.

Nálunk játszik-játszott még néhány csapatban orosz és ukrán játékos. Rájuk leginkább a dobásbiztonság jellemző, az "orosz iskola"-ban legelőször ezt sulykolják a fiatalokba, rengeteget dobnak az edzéseken.

Hirtelen ennyi jutott eszembe, a M.O.-i légiósok legnagyobb számban délszlávok, a következő nagyobb csoport az amerikaiak. Ezért soroltam ezeket, más nemzeteknek is vannak specialitásaik, ha érdekel és nekem is lesz időm, azokat is leírhatom....

Előzmény: _Bazsy_ (3380)