Üdv Mindenkinek!

Kedves Transport!

Örömmel veszem, hogy „pontosítási lépéseim” után közeledni látszanak nézőpontjaink. Az „egyszerűség kedvéért” visszafelé haladnék reakcióimmal a hozzászólásaidon.

A „szlovén megoldást” azért nem tartom példának, mert nálunk történelmileg másképp játszódott le a rendszerváltás, mint náluk. A mi akkori hadseregünk sokkal nagyobb volt, mint a szlovéneké, ami annyit is jelenthetett volna, hogy egy közel 100 000-es hadsereg szakadt volna az országra kellő vezetői tapasztalat nélküli, de lelkes fiatal katonai vezetőkkel az élen. Ez akár még veszélyes is lehetett volna! Ha már a „puha forradalom” útjára lépett az ország, akkor annak megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Az ilyen változásokat nem a bent maradó fiataloknak kell kezdeményezni és lefolytatni, hanem a politikai vezetésnek!

A másik két „újonccal” együtt országunk speciális helyzetben van a NATO-n belül a katonai felsőoktatás területén. Mi még talán a másik kettőre is „rátettünk” egy lapátra az akreditációval. Nem vagyok egyetem ellenes, mert egyelőre nem látok más reális lehetőséget arra, hogy a hivatásos tisztek polgári diplomához is juthassanak, ami viszont legalább valamilyen kisebb önbizalmat adhat „vészhelyzetben”. Ha viszont egyetemet akarunk, akkor oda valóban tudományos fokozatokkal bíró emberekre van szükség, akikre nem lehet érvényes a „vetésforgó”. Azzal kapcsolatban viszont kételyeim vannak, hogy a tiszti alapképzés során már adni kell-e diplomát. Szerintem szerencsésebb lenne erre a későbbiekben sort keríteni. Ebben az esetben viszont a tiszti alapképzéshez már nem kell „tudományosan minősített” oktatói gárda. Azt már szakembereknek kellene megvizsgálnia, hogy az Általad, vagy az általam említett változatnak milyenek az anyagi vonzatai. Sok hadsereg nagyon szépen elvan saját egyetem nélkül és a civil diplomára és a tudományos tevékenységre is megtalálják a „civil” megoldásokat.

Valahol kissé elkeserítő, amit a fiatal tisztek pedagógiai felkészültségéről írsz, de azért kíváncsi lennék arra is, hogy mit mondanak a fiatal civil tanárokról az idősebbek. Az én tanár ismerőseim szerint ott sem „katedraéretten” jönnek ki a főiskolákról és egyetemekről a fiatal tanárok. Mivel a „parancsnoki” szakon a hallgatók képzésének középpontjában a kiképzésre történő felkészítés áll és ennek elsajátításához szerintem igen jelentős gyakorlati lehetőséget is kapnak, kissé elkeserítő az erősen negatív véleményed.

Soha sem feltételeztem Rólad, hogy az írásaid ellenem irányulnának. Úgy gondolom, hogy már az elején letisztáztuk, hogy szerencsés módon nem teljesen egyformán látjuk a dolgokat a sereggel kapcsolatban. Minél több szemszögből nézzük a kérdést, annál jobb. Írtad, hogy én az elmélet, Te a gyakorlat oldaláról közelíted meg a dolgokat. Ha így látod ,akkor legyen így. Igyekszem nem csak a tapasztalataimat elmondani, de felvetni egy-két, talán néha kissé „fellegekben járó” ötletet is. Örülök, hogy van aki „visszahoz a földre”!

És még egy: Teljesen igazat adok Neked abban, hogy egy végzettség megszerzése még nem jelenti automatikusan azt, hogy az illetőt végzés után rögtön a végzettségének megfelelő beosztásba kell helyezni. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy azokban a konkrét helyzetekben, amelyekről meséltem, elég magas szintű és drága az a képzés ahhoz, hogy tucatszám képezzük ki ilyen szinten a tiszteket, hogy aztán valahol „eltüntessük őket a süllyesztőben”. Ez lenne az egészséges, de a jelenlegi helyzetünkben ez megengedhetetlen luxus. Az ilyen emberkékkel kiküldésük előtt el szoktak beszélgetni, hogy mi is a végzés után a velük kapcsolatos elöljárói szándék. Ha jól tudom, akkor erre most már külön rendelkezés is van! Ez így van helyén! Motiválni kell az embert! A gond csak ott kezdődik, hogy az ilyen személyügyi beszélgetések során elhangzottakat általában nem tartják be a kiküldők, amikor beosztásba helyezésre kerül a sor. Annak nem lenne szabad megtörténnie, hogy az időközben „ígéretet tevő” személy távozása miatt érvénytelennek tekintsék az akkor elhangzottakat az „utódok”. Az ilyen elbeszélgetések során készült „jegyzőkönyvek” –et gyakran egyszerűen semmisnek tekintik és nem vesznek tudomást róla. Az sem érdekel senkit, hogy milyen eredménnyel is végezted el az adott iskolát. Tisztában vagyok vele, hogy nálunk az a szemlélet uralkodik, hogy aki jól tanul, az még nem jó szakember. A civil életben is így van? A katonai főiskolán hajdanán a kiválóan végzettek „választhattak” helyőrséget a reális lehetőségek közül, és általában teljesítették is a kívánságaikat. A ZMNE-n és a külföldi tanintézetek hallgatóit mivel motiválják, hogy ne csak aludjanak az órákon, hanem minél több hasznosítható ismeretet „szívjanak fel” és minél jobban teljesítsenek? Miért érzi úgy sok „vörös diplomával” végzett tiszt, hogy hátrány a kimagasló eredménye? (Ezek most „költői kérdések”!)

Úgy gondolom, hogy egyelőre sajnos még nem megy nekünk olyan jól, hogy „pluszba” képezzünk ki tiszteket több tízmillió (!) forintért és aztán „elherdáljuk” őket. A nagyon pontosan és helyesen megfogalmazott szabályokat ezzel kapcsolatban be kell tartani és be kell tartatni! Tudom: „ És mi van, ha nem?” Akkor nem kell belenyugodni! Azzal, hogy „birkaként” belenyugszunk, az bizony csak ahhoz vezet, hogy továbbra is ez a személet lesz az uralkodó.

Volna egyébként egy "megoldás": Aki saját hibájából nem képes a maga szintjén az előírások betartására, az egyszerűen mondjon le és menjen el. Ha erre nem hajlandó, akkor el kell küldeni. Többek között ez lenne az egyik célja a civil kontrollnak.

Most pár napra én is elbúcsúzom. Addig is jó diskurálást!

Üdv: Hamburger