Total-brutal Creative Commons License 2002.05.05 0 0 37
A fidesz a kovi-stílusú "ocsma" kampányt túl későn kezdte, így apróságokra nem maradt ideje.
A tények viszont tények Csehákéket igenis terheli legalább az erkölcsi felelőség ebben az ügyben, amely kapcsán, ha nem ázsiában élnénk még mindíg, még így utólag is megállhatna az _emberiség elleni bűntett_!
Én mind a mai napig emléxem a rádiós cáfolatokra, hogy nálunk, hozzánk semmi hatás!
Aztán láttam valamikor a kilencvenes évek elején egy térképet, ahol fel volt tüntetve, hogy Magyarország mely területeire mennyi plusz juttott!
Soha nem felejtem el azt a kis piros lapított ellipszis alakú sávot ami Budapesttől nyugat felé húzódott vagy 100 km hosszan és úgy 30 km szélességben. Ez jóval az egészségügyi határ felett volt. Szerencsétlen Tatabányaiak, az akkori messze legrosszabb levegőjükkel, kaptak még egy jókora adagot is a tetejébe.
Előzmény: Endrew (36)