Mindazoknak, akik itt hülyéskednek és bagatellizálnak (mert szerencsére sem maguk, sem hozzátartozóik nem károsodtak, betegedtek vagy haltak meg --- vagy csak még nem tudnak róla), üzenem (pl. endrew), hogy ne akarja megismerni azt az érzést, amikor megtudja valaki, hogy rákos.
ontalan, te valószínűleg nem voltál eszeden, amikor ezt írtad: “Aki a magyar sajtóra meg a kormánynyilatkozatokra támaszkodott, az megérdemli a sugárfertőzést…”
Aki ilyent le mer írni, az megérdemelné [törölve]
Néhányan az akkori politikai felelősök közül, emlékeztetőül:
- Medgyessy Péter: 1982-től miniszterhelyettes, 1986-ban pénzügyminiszter
- Csehák Judit: 1986-ban a Minisztertanács elnökhelyettese
- Horn Gyula: 1986-ban az MSzMP Központi Bizottságának tagja, a külügyi tárca államtitkára
Soha nem múló felelősségük és az országgal szemben elkövetett bűnük: hazug és gyáva kollaboráció a szovjet kormánnyal, ami több tízezer ember sugárfertőzését, daganatos megbetegedését és halálát eredményezte. Az ő lelkükön is szárad számtalan meddőség, spontán vetélés, koraszülés, több száz gyerek fogyatékossággal, fejlődései rendellenességgel születése. Ha nem aljas beszariak, akkor nálunk is jódot osztanak, mint tették azt még Romániában is; figyelmeztetik az embereket, hogy ne egyenek salátát, friss zöldséget, gombát, ne igyanak tejet, ne nyissanak néhány napig ablakot, ne kiránduljanak, nagyokat szippantva a “friss levegőből” és gázolva a harmatos fűben. Ehelyett lapítottak és hazudoztak, kapaszkodva az elvtársi karrierjükbe, és abban bízva, hogy úgysem bizonyítható: miattuk vagy más ok miatt lett rákos beteg és halt meg szörnyű kínlódások után valaki. Ez a garnitúra vigyorog most a pofánkba, mondván, hogy ez a párt már nem az a párt. Meglehet. De ez a Medgyessy az a Medgyessy, ez a Horn az a Horn, ez a Csehák az a Csehák. Nekem akármit pofáznak, százszor a hüle Kosztolányi Dénes, aki egereket etet a pitonjaival, mint egyetlenegyszer is azok, akik embereket küldtek a halálba.
Máig nem hallottam, hogy akár egy fél mondattal is bocsánatot kértek volna a gyávaságukért, ellenben tisztességről, őszinteségről meg az általuk boldoggá teendő Magyarországról folyvást prédikálnak. Rámjön az ideg, ahányszor Csehák Csernobil Juditot meglátom az ájtatos képével. Medgyessynek sem a vízcsövet kéne nézegetnie a kazincbarcikai kórházban, hanem a rákos (elsősorban pajzsmirigy, vastag- és végbél, máj és epeút) megbetegedések és halálesetek megugrásáról szóló statisztikákat (különösen a nyugat-magyarországiakat), utána meg önmagát a tükörben.
Az így született gyerekeknek és a szüleiknek meséljen ő -- aki mostanában, hogy leereszkedett a magyar rögvalósághoz, s beleszédült az élménybe, hogy már 3 szegény nyugdíjast, 2 fogatlan embert és 1 igazi hajléktalant is látott -- a jóléti rendszerváltásról, meg arról, hogy mennyire kell az őszinte szó az embereknek:
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Stregovác Haragügyi (and Consulting) Rt.