Szia Dragonfly!

Van abban valami igazság, hogy magunktól nem vagyunk képesek nagy változtatásokra. De attól is óvnék, hogy mástól várjuk a megoldást! Különösebben sincs is foganatja a „letolásoknak”. Transport reálisan festette le a képet ezzel kapcsolatban. Korábban már fejtegettem: Vannak tervek, csak nem hajtjuk végre következetesen. Hogy mindenki ragaszkodik a régihez? Ez egy régi, bevett emberi szokás. Senki sem adja fel szívesen a megszokott „komfortkörét”.

Erre is lenne megoldás, de még az új szolgálati törvény sem adta meg rá az igazi választt, mert csak annyit ír, hogy a tiszteket „mobillᔠkell tenni (ne kapjon lakásvásárlási támogatást, csak „szolgálati lakást”), míg a tiszthelyetteseket „röghöz lehet kötni”. Elég furcsa és szerintem egyenlőtlen elbírálás ez. Ugyanakkor azt nem fejtik ki, hogy a tiszteknek ennek fejében biztosítani kéne, hogy legalább 3-4 évente magasabb beosztásba kerülhessen, ha arra alkalmas.

Egyébként el tudod képzelni, hogy a minisztériumban ülő kollégák kimennek csapathoz? Pedig a csapatoknál szolgálóknak is meg kéne adni a lehetőséget, hogy bizonyítsanak más területen és taníthassanak a tanintézetekben, megismerhessék a gyakorlati törzsmunka különböző szintjeit, stb. „Jobb” helyeken azon mérik le egy tiszt „jóságát”, hogy mennyire képes a legkülönbözőbb jellegű beosztásokban helytállni. Tudatosan helyezik őket csapattól tanintézethez, onnan törzsekbe, külszolgálatba (nem csak a felderítő hivatal munkatársait!) vagy éppen minisztériumba, hogy közben időről-időre csapatoknál álljanak helyt. (A sorrend nem feltétlenül így van!) Ehelyett nálunk mi van? Gondolom, nem kell ecsetelnem! Én a megoldást az új szellemű vezetésfelfogás alapjainak lerakásán kívül a fenti kb. 3 éves „vetésforgó” következetes végrehajtásában látnám. Ez részben azt a problémát is megoldaná, amit Te vetettél fel.

Engedtessék meg egy negatív példa: Egy jó pár éve (7-8) már alezredesi rendfokozatban szolgáló kollégát pályázat útján évekkel ezelőtt kiválasztottak és elküldtek egy külföldi vezérkari tanfolyamra. (Ehhez tudni kell, hogy vezérkari végzettség az új szolgálati törvény szerint csak tábornoki beosztásokhoz szükséges!) Az illető lelkiismeretesen el is végezte az iskolát és azzal a tudattal tért haza, hogy majd bizonyíthat. Nem várt tábornoki rendfokozatot, csak egy logikusan elvárható ezredesi beosztást, ami még nem is jár automatikusan a harmadik ezüst csillaggal, de lehetőséget ad annak megszerzésére, ha az ember valóban tud bizonyítani. Az illető tisztában volt vele, hogy ez sem lesz könnyű, ezrét felderítette, hogy az ő viszonylatában milyen helyek is jöhetnek szóba, ahol a jelenleg ott ülők közel sem rendelkeznek olyan „kondíciókkal”, mint ő. A vezérkari tanfolyam elvégzése előtt már időben jelentkezett az illető az megfelelő személyügyi (előmeneteli) szervnél. A válasz: nincs a végzettségének megfelelő beosztás, de még csak ezredesi hely sem. Azaz minden hely be van töltve, még ha az ott ülők már „ezer éve” is vannak ott és nincs olyan végzettségük, mint a nyugati vezérkari tanfolyamon végzett új jelöltnek. De a régieknek eszük ágában sincs előbbre jutni, megelégednek azzal, ami van és nem engedik az esetleg már kissé új szellemben gondolkodó személyt előbbre jutni. Mivel a példám szereplője eltökélt ember volt, ezért azt mondta, hogy legyenek szívesek megvizsgálni a helyzetet alaposabban, mert ő ragaszkodik a szerinte kiérdemelt beosztáshoz. (Az illető volt magasabb parancsnoki beosztásban, vannak nemzetközi tapasztalatai, három nyelven beszél felső fokon, a legmagasabb katonai iskolák, stb.) Válasz: ha valami nem tetszik, akkor akár el is lehet menni! (Ez most leegyszerűsítve került megfogalmazásra!) Ennyit a humán erőforrás-gazdálkodásról!

Ez lenne a hivatásos katonáknak a törvényben ígért tervezhető pályakép? Az illetékeseknek az illető kiválasztásától számolva három évük volt a végzés utáni beosztás megtervezésére. (Van aki ezért kapja az immár jelentősen megemelt fizetését!) És mit szólnál, ha egy akadémia végzettséggel és egy nyugati vezérkari tanfolyammal olyan helyre akarnának beültetni, ahova főiskolai végzettség kell, pedig még azt is vállalnád, hogy visszamész csapathoz? Erre is tudnék mondani egy igen közeli példát, de nem teszem. Ez is frusztráló tényező, nem? Összefoglalva: vannak szép terveink és törvényeink csak egyszerűen „gyengék” vagyunk véghezvinni és betartani őket. Nálunk nincs „versenyhelyzet” és teljesítmény-management, csak megszokás, ami pedig köztudottan „nagy úr”!

Nem tudom, hogy manapság mennyire szokás „fentről leutazni”, hogy megnézzék a tervek és koncepciók működésének eredményét. Azt viszont bizton mondhatom Neked, hogy amikor a főiskolán szolgáltam, már akkor sem volt szokás, hogy a „kiképzők” kimenjenek csapatgyakorlatra a hallgatóikkal együtt, hogy szembesüljenek a munkájuk eredményével. Azért voltak néhányan kivételek, akik rendszeresen ilyesmire „vetemedtek”. És ismerek olyanokat is, akik még ma is megteszik ezt. Sajnos nem ez az általános! Van még ma is „visszacsatolás”, csak a súlya nem megfelelő, vagy a felsőbb szabályzók olyanok, hogy mellettük lehetetlen a változtatás! Egyébként pedig meggyőződésem, hogy sok függ a parancsnokok személyiségétől, hogy ki mennyire látja a vezetésére bízott szervezet rendeltetésének lényegét! Nem szabad mindenre felülről és kívülről várni a megoldást!

Egyébként a megoldást már említetted: teljesítmény-management! Alapos és lehetőleg objektív kiválasztás után (pályázat – vegyes összetételű értékelő bizottság!) egyes beosztásokba olyan felkészült embereket ültetnék, akik egy meghatározott időszakra vonatkozóan „tejhatalmat” (én bizalomnak nevezném!) kapnak és világosan meghatározott idő alatt világosan megfogalmazott célok elérése esetén „jutalmat” kapnának, míg ellenkező esetben meneszteném őket. A kiválasztásnál az is szerepet kapna, hogy ki milyen „koncepciót” tud előterjeszteni az adott szervezetnél fennálló feladatok megoldására.

Bizonyára tudod, hogy a szentendrei tiszthelyettesképző intézet igazgatói beosztására pályázatot írtak ki. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ki fogja elnyerni a beosztást. A véletlen folytán néhányakat személyesen is ismerek a pályázók közül. A pályázatukban írtakat természetesen nem olvashattam, de ismerve a személyiségüket, el tudom képzelni, hogy ki, mire helyezné a hangsúlyt. Azt is tudom, hogy a szervezet állománya kitől tart a legjobban: aki valóban képes lenne a drasztikus változtatásra.

Üdv: Hamburger

Ui.: A szakdolgozatom nevezett részére ezek szerint várnod kell, mert nem angolul íródott.