Nagyon sok esetben a saját boldogságunkat valahol kívül, a külvilágban keressük. Ebben az esetben elvárásaink vannak a társunkkal szemben, és azt várjuk, hogy majd ő tesz bennünket boldoggá. És amikor nem tud megfelelni ennek, és nem oldja meg helyettünk az életünket akkor kiábrándulunk belőle (milyen jó ez a szó: kifejezi, hogy már korábban sem őt szerettük, hanem egy ábrándot!)

A kapcsolatok jelentős része úgy megy tönkre, hogy meg sem próbálnak érte tenni, végig sem gondolják, hogy nekik mi a szerepük ebben. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a válás a legtöbb esetben lustaság, tehetetlenség.

Természetesen vannak olyan szituációk, amikor ki kell lépni egy kapcsolatból, de a hulye lennek valamit is tenni egy olyan kapcsolatert, amiben nem erzem jol magam mentalitás tökéletesen illik arra, amit mondtam.
Bizony tenni kell azért, hogy jól érezzük magunkat. Még a kapcsolatokban is. Csak amíg a kapcsolat elején örömmel, szinte észrevétlenül adunk, később már nem ez a jellemző, sőt inkább kapni szeretnénk. Ami természetes volt régebben, később nyűgös kötelességgé válik. Kinek a hibájából? Persze a házastársunkéból...