én kétszer jártam seattle-ben, először 1992-ben, aztán pedig 1996-ban. nagyon szeretem a várost, de nem csak a zenei beállítottságom miatt. gondolkodás nélkül odaköltöznék, ha lenne rá lehetőségem.
érdekes, hogy mindkét alkalommal hétágra sütött a nap, csak pont az elutazásom napján szakadt az eső, de iszonyatosan.
furcsa város egyébként. sehol sem kaptak el olyan érzések mint ott. és bár mindkét alkalommal egyedül utaztam oda, de tulajdonképpen nem is hiányzott, hogy ott legyen velem bárki is. ezt nem tudom megmagyarázni, biztos jó hülyén hangzik így leírva.

jó szarul érzem magam a layne staley miatt, attól függetlenül, hogy évek óta számítottam rá, hogy bekövetkezik. csak valahogy egészen más az, ha valamire csak számítasz vagy amikor már bekövetkezik.

"... at the end of the day or at the end of the party, when everyone goes home, you're stuck with yourself."

ezt egy riportban mondta layne, én meg még így is érzek sokszor

rip
ha még nem mondtam volna elégszer