Fidesz: nagy skalpokat is megszereztek
Nyíregyháza (KM) - Négy listás és nyolc egyéni választókerületi győztes megyei fideszes országgyűlési képviselő nevében tartottak tegnap sajtótájékoztatót a Fidesz megyei irodáján.
Kozma Péter, a párt megyei elnöke sikeres, eredményes választásnak tartotta a mostanit, amelyen három százalékkal több választópolgárt szólítottak meg. Ők a kormányzat eddigi vidékfejlesztésére mondtak igent, amikor a polgári összefogásra voksoltak. A bizalom őket további munkára serkenti. Hozzá is kezdtek már az önkormányzati választásokra felkészüléshez, hiszen ott újra szükség lesz a polgári erők együttműködésére, így a kisgazdákkal és az MDF-fel közösen szállnak versenybe. Annak külön örültek - mondta szinte valamennyiük nevében a pártelnök -, hogy néhány "nagy skalpot" sikerült megszerezniük. Erős, a megyéért dolgozó ellenzéki frakciót, működő megyei képviselőcsoportot ígértek. Egy újságírói kérdésre válaszolva Kozma Péter kifejtette: nemcsak az utóbbi két hétben lettek a vidék pártja, hanem 1998-2002 között is azok voltak, a kormányzat is igyekezett segíteni a megyének, a céltámogatások mellett címzett támogatásokat is juttatott ide. Ezzel kapcsolatban Borkó Károly megjegyezte: valóban szeretnék, ha lennének művelt, jóravaló parasztpolgárok, mint régen a mezővárosokban. Céljuk az erős gazdaréteg kialakítása. Lengyel János úgy vélte, ha április 7-én az alvó kisgazdák elmentek volna szavazni, már akkor más lett volna az eredmény, de szerencsére vasárnap fegyelmezettek voltak. Dr. Simon Miklós arról beszélt, hogy a vidékfejlesztés nemcsak szavakban, hanem tettekben is testet öltött. Kozma Péter azzal zárta a választási értékelést, hogy "higgyék el, mindannyian a megye érdekében dolgozunk majd, s minden pluszpénzt is megszavazunk".