Egy idézet, egy másik vitaforumból, éppen ideillik
„Én igazán jókor váltottam”
Fejlődéstörténeti példatár
NSZ • 2002. április 17. • Szerző: Rab László,
Lámpavas I.
Bayer Zsolt, a Fidesz egykori szóvivője, lapunk publicistája (1993 szeptemberétől 1994 decemberéig) Hetedíziglen című vezércikke a Népszabadságban, 1993. október 13-án:
„Mert úgy is lehetett volna, hogy 1989-ben akasztunk. Itt volt, kéznél volt és kézreesett mindenki. Valódi gazember, gyilkos, kollaboráns és »ki csak gyáva volt, és lelkesedni rest«. Ők mind lámpavason szokták végezni. Ugyan, ki szólt volna? Néhány könyvmoly talán. Ki figyel oda rájuk, mikor indulatok – hát még, ha jogos indulatok! – ideje van. Úgy is lehetett volna.
Akkor túl lennénk az igazságtételen. S akkor el lennénk borítva megint rossz, üszkös, nehezen vagy soha nem gyó-gyuló sebekkel. Nem lehet elégszer elmondani: a történelem legszebb lapjaira kívánkozik, hogy nem így történt.”
Kicsinyég
Bayer Zsolt publicista az Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez című cikke, 1994. október 21-én a Népszabadságban:
„Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe... Fidesz? Ugyan kérem!
Azután meg, én igazán jókor váltottam.
Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja, kérem, fontos a jó ritmusérzék... Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az »igazi« okokról... Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc – mindjárt »csókos gyerek« lettem.
Most itt az idő az árulásra: igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot.
Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.
Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki – na most, én igazán nem vagyok megjátszós, de ez mégiscsak zsenánt volt kicsinyég...
Hát így.
Ki hitte volna, hogy lassan majd megszeretem őket.”
