Figyelemreméltó tömegpszichológiai jelenségre hívtad föl mindnyájunk figyelmét, Arany János is valami hasonlóról ír versében a Margit-híd korabeli avatása kapcsán, amikor az első öngyilkos után jön a többi, aztán egész tömegek vetik magukat a hullámsírba. Az ember ma már olyan nyomás alatt él, hogy inkább örülni lehet annak, hogy relatíve jó irányba vannak terelve - például a kijárat -, és nem rossz irányba, vagy hogy egyáltalán terelve vannak, mert ha a Margit-híd avatása után terelve lettek volna, akkor nem történik meg az a szörnyűség. A topiknyitó nem ilyen típusú ember, inkább autonóm, kiforrott, önálló gyalogos közlekedési döntéshozatalra képes személyiség, és - mint Széltoló precízen árnyalta - ennyi szabadosság is lám, miféle katasztrófákhoz vezethet, gyermek, idősek súlyos sérülése, végsőkig menve emberéletekbe. Nem véletlenül torkollott a fölvilágosodás egyfelől a fasizmusba, másfelől a sztalinizmusba. Kicsibe valami ilyesmi mehet végbe a metróban is, mindig az a kérdés, kik mennek a mozgólépcsőn elöl. Ez sokszor a véletlenen múlik, mert nem mindig az arra alkalmas emberek vezetik a sort, hanem közrejátszik az is, hogy ki melyik ajtón szállt föl, melyik megállónál hol van a mozgólépcső. (Henry Artmüller közlekedésszociológus - a világon talán a legnevesebb - a Nagy társadalmi mozgások és a metro pszichológiája c. művében ezt elég részletesen bontja ki a III. fejezetben.)