Szervusztok!

Szia MoDS!

Azért az egykori szovjet hadsereg és a leszerelő katonáink "barbárságának" egészen mások voltak az indokai. Az utóbbit Bbtermi elég jól megvilágította. Volt szerencsém Záhony térségében szolgálni akkoriban, amikor a szovjet csapatok elhagyták hazánkat. Sok és sokféle emberrel beszéltem (köztük a nem túl kedvelt szovjet katonákkal is!) és sok meglepő dolgot láttam akkoriban. Mivel az akkori "szovjetek" nem tudtak megegyezni a magyar állammal az anyagiakról, ezért minden mozdíthatót (még a fa épületeket is!) magukkal vittek. Amit meg nem vihettek, arról úgy gondolták, hogy nehogy már mi járjunk vele jól, ezért tönkre tették, ha egyáltalán még használható volt.

Szerintem a "40 cm-es darabokat" képletesen kell érteni, noha én is láttam égő matraccal az ablakon kirepülő vaságyat, késsel szitává lyuggatott katonaszekrényt, stb. a leszerelések előestéjén. Valamilyen érdekes oknál fogva a "nagyfőnökök" nem is annyira az elkövető katonákat akarták felelősségre vonni, mint inkább a parancsnokaikon csattant az ostor. Szerintem mindkét fél (leszerelők és parancsnokok) felelős az ilyen esetek megtörténtéért.

Ave, Bbtermi!

A túra távjáról csak azért nem írtam mert már kifejtettem a véleményemet: 2 x 40 km. Milyen "kis alkotásunk"-ról van szó? Itt valami nem tiszta nekem.

Nemzetőr zászlóalj? Jöhet! De azt felejtsd el, hogy a nemzetőrök kedvéért a laktanyáinkat átalakítják akárcsak **-os szállodákká is! Először talán a még meglévő sorállományúakról kéne hasonlóan gondoskodni, akik nem önként és dalolva jönnek a hadseregbe!

Ötletek? Jobban tudnak dolgokat? Transport mesélhetne neked a tartalékos tisztekről. Én mesélhetek neked a tiszti hallgatókról és olyan katonákról akik "zsebre raktak" engem a műszaki felkészültségükkel, pedig csak a hobbijuk volt az adott terület és még érettségijük sem volt. (Persze ez engem is minősíthet!) Nem megoldhatatlan a probléma.

De egy katonai szervezet még a feladatorientált vezetésben sem úgy működik, hogy mindig az irányít, aki jobban tudja a részleteket. A parancsnokok elvileg arra kaptak kiképzést, hogy másokat irányítsanak és ha valakinek jobb ötlete van náluk, akkor felhasználva a nevezett tudást, de nem átadva a parancsnokságot vezessék az adott köteléket. Nekik arra kell képesnek lenniük, hogy felmérjék az adott katonai szervezet előtt álló feladatot és ennek teljesítése érdekében úgy szervezzék az anyagi és humán erőforrásaikat, hogy a cél minél gyorsabban, minél kisebb erő és energiafelhasználással (veszteséggel!), de minél tökéletesebben elérhető legyen. Ez a képesség feltételezi az Általad nevezett esetek megoldását is! Nem biztos, hogy erre az is képes lenne, aki egy - egy részlethez jobban ért.

A pk-i felkészítés minden szinten azt célozza, hogy a pk-i beosztásba kerülők teljesen átlássák a rájuk bízott katonai szervezet tevékenységét és képesek legyenek annak irányítására. Egy parancsnok dolga nem feltétlenül az, hogy minden részletet jobban tudjon a beosztottjainál. Ahhoz polihisztornak kéne lennie! (Ettől függetlenül tiszti hallgatóként nekem is volt egy olyan érzésem, hogy azt akarnak belőlem faragni.) Egy parancsnoknak elsősorban vezetőnek kell lennie, amit sokan managernek tekintenek. Pedig annál azért jóval több kell, hogy legyen az illető: manager, nevelő (!),tanár - kiképző (pedagógusi véna előnyben!) és nem utolsó sorban "harcvezető".

Normális helyzetben nem meglepő, ha az embert felköszöntik a beosztottjai. Sőt, erre illik is felkészülni és szolgálat után mondjuk meghívni az állományt egy üveg sörre, vagy valami hasonló. Nálunk annak is sikere volt, amikor a nejem sütött süteményt a srácoknak. (Három napig mást se csinált!) Egyébként nálunk ez valóban nem jellemző. A németeknél viszont igen.

A jó ötleteket tehát fel kell használni. Az már kissé problémásabb, ha az önálló ötletek nagyon messze mutatnak a laktanya falain kívül. Te mit értesz egyáltalán ez alatt?

Szervusz Transport!

Nem kellett mondani, magamtól is tudom, hogy "kivételes helyen szolgáltam és
kivételezett körülmények között". Ez alatt nem a katonai főiskolát értem, mert az a szó szoros értelmében annak számított a korábbi beosztásaimhoz képest. De én annak tekintettem a szolnoki, a nyíregyházi és a debreceni beosztásaimat is. Azok voltak, mert:
- olyan kollégákkal hozott össze a sors, akikkel némi rábeszélés után a csillagot is le lehetett hozatni az égről és még a beosztottjaikkal is foglalkoztak nem csak 07,30-tól 16,30-ig, amíg a hivatalos munkaidő akkoriban tartott, hanem előtte és utána is.
- többnyire olyan közvetlen főnökeim voltak, akik belátták, hogy az adott körülmények között igyekszünk a maximumot nyújtani és csak ritkán "b…-tak" lehetetlen dolgokkal
- (és nem utolsó sorban) olyan katonáink voltak, akik megcsináltak mindent, aminek az értelméről meg tudtuk őket győzni és sokszor még azt is, aminek nem volt különösebb értelme, de mi is parancsba kaptuk.
Lehet, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem? Vagy Te úgy hallottad, hogy nyíregyházi ("Hotel Damo") és a debreceni gl.dd-k kivételes helynek számítottak és kivételezett körülményeket biztosítottak az ott szolgálóknak? Vagy azok nem számítottak a "végeknek"? Szerintem felfogás és hozzáállás kérdése a dolog.

A járművek hadrafoghatósága ott sem volt magától értetődő. A Debrecenben töltött három év alatt talán kétszer tudtuk elérni, hogy a szd. mind a tíz "Pöszkéje" hadrafogható legyen. Egy-egy ilyen állapot nem tartott sokáig, talán 3-4 napig. De minden érintettel együtt, mindig dolgoztunk rajta! Ez annyira rendkívüli?

Üdv: Hamburger