Nekem 1986-ban, rögtön a megjelenés napján nyomta kezembe anyám a Ragyogást. 11 éves voltam. Elkezdtem olvasni, és majd összeszartam magam. Felraktam a polcra úgy fél évre, és félve szemeztem vele. Csak miután 87-ben kijött a Holtsáv (King messze legjobb könyve), azután olvastam el - és TOTÁLIS-FANATIKUS-MEGÁTALKODOTT King-rajongó lettem, úgy a kilencvenes évek közepéig.

Amikor nálunk is elkezdték kiadni King rossz könyveit.

King a nyolcvanas évek közepén szokott le a piáról és a drogról - erről részletesen ír ON WRITING című, többek között önéletrajzi könyvében -, és ami azóta kikerült a keze alól, az trágya. Tudom, hogy ebben sokan nem értenek egyet velem (pl. kidolgozottabb karaktereket emlegetnek), de nem érdekel. A nyolcvanas évek közepe óta, a Misery óta, csak szart írt.

King korai könyvei poszt-modern horror mesterművek egy olyan ember agyából, aki bár soha nem dolgozott fel eredeti ötleteket (ezért poszt-modern), azokkal olyan elképesztő-bámulatos módon bánt, ahogyan sem addig, sem azóta senki.

A Misery óta pedig a regényei unalmasak, túúúúúúúúlságosan hosszúak (korábban sem spórolt a betűkkel, de akkor legalább izgalmasan írt), és mind a karakterek, mind a sztorik teljességgel érdektelenek.

És ezt én sajnálom a legjobban.