Körmend - Kaposvár 83-65

A mai estén ismét bebizonyosodott, hogy Magyarországon jelenleg nem érdemes játékosokat nevelni, hazai fiatalokat szerepeltetni, és megpróbálni szép, látványos kosárlabdát játszani. Inkább kell igazolni, esetleg honosítani néhány jugó veteránt, akik minden mocskos trükköt és aljasságot ismernek és alakalmaznak is, ugyanis a magyar(?) játékvezetők roppant sajnálatos módon inkább ezt díjazzák.
A mai mérkőzésen a sporik kamatostul visszaadták ellenfelünknek az utolsó két meccsünkön tapasztalt erős hazai pályát.

Az első félidőben roppant indiszponáltak voltunk mind támadásban (kihagyott ziccerek), mind védekezésben (simán ziccerező, tisztán hármast dobó vendégek).
Simon Balázs teljesítménye 100%-ot javult múlt szombathoz képest, az elején levette Istit a pályáról, akitől így "csak" 3 triplára tellett az 1. negyedben.
Ivkovics általában eredményesen tolta el védőjét ballal, majd ziccerezett jobbal, és Dzunics is termelte a pontokat.
Bodnár és Páli a szombathelyi meccsünkön már "megcsodált" stílusban fújt (előbbi tavaly, utóbbi pedig idén tett meg mindent a Falco sikeréért): ha bevittük a labdát a gyűrű alá, akkor azt már meg kellett oldanunk valahogy, ugyanis történhetett bármi, a sípszó elmaradt. Nem úgy a másik oldalon.

Ki kell térnem egy esetre a hazai palánk alól, ugyanis amikor Eddy lekönyökölte Bukvát megúszta egy szimpla faulttal, holott szerintem a sportszerűtlen hiba lett volna a minimum, de kiállítás esetén sem szólhattunk volna egy szót sem. Csúnya és buta megmozdulás volt, de el kell mondani, hogy azok után, amit az ellenfél szerb centerpárosának megengedtek a bírók, nem csoda, hogy Charles-nál elszakadt a cérna (itt újra felmerül a szürkeruhások felelőssége). Ettől függetlenül sajnálatosnak tartom, hogy az eddig mindig sportszerű és higgadt Eddy csak ímmel-ámmal kért bocsánatot a szenvedő féltől, és ismét többször vitatkozott Putesszal (lásd még paksi meccs). Nem tudom mi történt vele az utóbbi időben, lehet, hogy Madison van rá rossz hatással ?

A szünet előtt Dzunics keveredett nézeteltérésbe néhány bérletes nézővel, vagyis jó kaposvári szokás szerint mutogatott, és az öklét rázta a közönség felé, majd megindult az őt szidó drukkerek felé, hogy közelről provokálja őket - tette mindezt persze büntetlenül.
Még szerencse, hogy nálunk nem feketeöves nagymamák ülnek az első sorban, no és a biztonságiak is a helyükön vannak. :-))

A félidőre 12-ről sikerült felzárkóznunk 4-re - a szünetben Ivkovics némi lökdösődés kíséretében felelősségre vonta Eddyt a könyöklésért - a 3. negyedben pedig Mujke 3 támadásból dobott 3 hármasával már mi vezettünk 52-44-re. Ivkovics próbálta megtörni a körmendi lendületet azzal, hogy a saját palánkja alatt labdát szerző és induló Istitegész 1xűen elkaszálta. A szürkeruhások ezt persze nem vették észre, azt annál inkább, hogy Patonay mester ezen eset után (is) jogosan reklamált , Bodnár "Babyface" ki is osztott gyorsan egy technikait.
Be kell vallanom férfiasan, hogy ezek után én is a pálya szélén állva, a biztonságiak válla felett ordítottam neki, hogy csókolja meg a szerb barátai hátsó fertályát. Képzelhetitek, a megbékélés és sportszerű szurkolás nagy hirdetője eltorzult arccal üvölt az oldalvonalnál. :-))

Néhány perccel a vége előtt kipontozódott a "főmaffiózó", illetve elfáradt a csere nélkül játszó Kaposvár, és ezután a játékvezetők is elkezdtek végre korrekten bíráskodni. A mi csapatunk felpörgött, és a 10 pont körüli előnyét megduplázta a meccs végére, sőt az utolsó támadás is a miénk volt, de "Air Junics" két kézzel lesapkázta(?) a nála fejjel magasabb Mujkét és egy ziccerrel beállította a 83-65-ös végeredményt.
A lefújás után egy néző még beszólt Ivkovicsnak, és közben bőszen mutogatott az eredményjelzőre, mire a "nagy kommunikátort" a rendezőknek kellett megakadályozniuk abban, hogy a hazai drukker után ne eredjen.

Összefoglalva megérdemelten nyertünk ilyen különbséggel is, ami korrekt bíráskodás mellett elég kell, hogy legyen a visszavágóra. Ettől függetlenül nagyon féltem a csapatot a szerdai meccstől, hiszen a ma látottak alapján sajnos el tudom képzelni, hogy hazai pályán mi mindent engedhet meg magának büntetlenül a Földi-kompánia.
Ami engem illett, már rég éreztem ilyen tehetetlen dühöt, mint a mai bíráskodás láttán, és már előre félek a rájátszás egyre élesedő meccseitől.

Hajrá Körmend!