malaclopo Creative Commons License 2002.03.01 0 0 132
a gyermekszegénységről saját tapasztalataim is vannak, az utóbbi két hétben olvastam a népszabi valamelyik számában, amikor egy szociológus válaszol a demagóg harrach minisztérium hazugságaira, egyébként az utóbbi fél évben több szociológiai tanulmány is számszeren bemutatta, hogy sAJNOS TÉNYLEG IGAZ. A világ demokratikus országaiban mindenütt úgy működik, hogy az adózásból befolyt állami pénzből támogatják azokat, akiknek egyáltalán nincs munkájuk, vagy annyira keveset keresnek, hogy az adott ország árviszonyait ismerve, képtelenek lennének megélni; a szegény családokban született gyerekek halmozottan hátrányos helyzetűek, jóval kisebb az esélyük, hogy az "ingyenes" állami oktatásban úgy teljesítsenek, hogy tudásuk lehetővé tegye, ők már nem munkanélküliként tengődnek. Normális országokban az egyházak is az elesettek támogatásával vannak elfoglalva, nem kormánypropagandával. Mivel sem közgazdász, sem szociológus nem vagyok, a vélemények már elmondtam, befejezem veled a vitát, más topicban még összefuthatunk.

malaclopo
Előzmény: armagnac (128)