A Centrumról:

Néhány mindenünnen kiebrudalt, mindenhol megbukott politikus létrehozott egy Centrum Párt nevű különös képződményt, melynek pontos céljai ismeretlenek. (Vagy az amúgy is meglevő kavarodás fokozása, esetleg a jobboldal gyengítése néhány százaléknyi szavazat elszívásával, netán az egy százalékos eredmény esetén várható költségvetési támogatás hajtja a résztvevőket.)

Az akció tulajdonképpen szóra sem lenne érdemes, ha vezetői nem lennének annyira arrogánsak és pofátlanok, mint azt az Aktuális különkiadásában láthattuk a Közgazdaságtudományi Egyetemen felvett beszélgetésben. Már az gyanússá tette a dolgot, hogy a riporter, Baló György, nem csak hogy nem kötözködött Bartók Tivadarral a KDNP és Pusztai Erzsébettel az MDNP elnökével (hihetetlen magas labdákat sem ütött le, ő, akinek az ütéshez labda sem kell, ha jobboldali politikussal áll szemben), hanem olyan rokonszenvvel, kedvességgel és alákérdezéssel udvarolta körül vendégeit, mintha legalábbis Kovács László ülne ott.
Pusztai és Bartók egymást túllicitálva szidták és bírálták, elítélték és megbélyegezték a Fidesz-kormányt. A szokásos MSZP-s frázisokat átvéve a parlamentarizmus megcsúfolásával, diktatúra- és klientúra-építéssel, beváltatlan ígéretekkel és egyebekkel vádolták az Orbán-kabinetet. Mindeközben persze a konzervativizmus és kereszténydemokrácia látszata mögé bújva, hiszen egyikük pártja nevében is viseli a keresztény jelzőt, s a másikuk is vallja. Más kérdés, mennyire tekinthető keresztény értékrendűnek az a Pusztai Erzsébet, aki egészségügyi államtitkárként (akkor még belül a kormányon, ahonnan szerencsére kipenderítették) a gyalázatos abortusz-törvény beterjesztője volt.
De a fentiek mind-mind nem számítanának (hadd beszéljen mindenki kedvére zöldségeket), ha nem mondott volna Bartók Tivadar egy akkora marhaságot, amivel talán végképp kiírta magát a nemzeti-keresztény-konzervatív táborból. Azt állította, hogy újabban ismét félnek az emberek (tipikus szocialista toposz, tudnám kinek kell és kitől félnie), és ehhez hozzátette, hogy "1980 és '90 között nem kellett félni". Én nem tudom, milyen beosztásban és hol volt ebben az időben Bartók Tivadar, lehet, neki valóban nem kellett félnie. De én jól emlékszem, hogy édesapám neve például azért nem szerepelhetett a nyolcvanas években az általa szerkesztett kiadványokon, mert 1964-ben államrend elleni izgatásért két éves börtönbüntetésre ítélték. E tényt édesanyám orra alá is odadörgölték, amikor 1980-ban munkahelyet változtatott, s a személyi adatlapján vitte magával rovott múltú férjének keresztjét. 1985-ben a március 15-éről megemlékező felvonuló fiatalokat a Lánchídon gumibotos rendőrök fogadták, s agyba-főbe verték, akit értek. 1986 március 15-én engem két rendőr fogott le a Batthyány-téren (épp elmúltam tizennyolc éves, és előző nap a gimnáziumban egy ávós – persze nem így nevezte magát – hosszas fejtágítón ismertette, hogy a nagykorúakat bizony be is lehet csukni, ha az államhatalomnak nem tetsző dolgokat csinálnak), mellettem Keszthelyi Zsoltot ráncigálta másik két egyenruhás. (Keszthelyit nem sokkal később el is ítélték, amiért megtagadta a kommunista hadseregben való szolgálatot.) Én akkor nagyon féltem. Féltem 1988-ban is, amikor a Magyar Néphadseregben, Lenti helyőrségben az olasz és osztrák hegyivadászok várható támadásával riogattak, továbbá a mindig részeg politikai tiszttől hallhattam, milyen erős a szocializmus, a Szovjetunió, és hogy elbánunk majd a külső és belső ellenséggel. Egyik barátomra még 1988 novemberében is könnygázzal támadtak a rendőrök, amikor az erdélyiek mellett tüntetett. Szintén a nyolcvanas években esett meg az is, hogy az iskolában nem volt szabad arról beszélni, ha valaki hittanra, templomba járt, s apám nyomatékosan felhívta rá a figyelmemet, hogy '56-ot ellenforradalomnak nevezzem a történelem órán, ha egyetemre szeretnék menni. Azt hiszem, mindezen cselekedeteket a félelem mozgatta.
Ha az ominózus mondat egy kommunista politikustól hangzik el, akkor is felháborító (lásd még a Kuncze-időben kiadott igazolást arról, hogy az ÁVH-n senkit sem vertek meg), de nekik úgyse hisz senki (meg mi mást is mondhatnának). De egy – látszólag – keresztény politikus szájából ez a kijelentés legitimációt ad annak a hazaáruló bandának, amely e percben is minden erejével az ország tönkretételén dolgozik (elég a szlovákok felheccelésére gondolni). Bartók Tivadarnak erkölcsi kötelessége volna e mondatát visszavonnia, vagy pártjából törölni a keresztény jelzőt. Nem tudom, a KDNP tagsága hogyan fogadja vezetője tevékenységét. Mindenesetre úgy fest, ahogy ezt a Demokratában még évekkel ezelőtt megírta valaki (sajnos, elfelejtettem, kit illet meg a copyright): az MSZP hívő tagozatának mintájára megalakult a KDNP hitetlen tagozata.