Én úgy látom, hogy a ZTE és a Szeged még mindig azonos eséllyel pályázik a 8. helyre.
A Zetének egyelőre eggyel több győzelme van, de a Körmend ellen - reményeim szerint - elvesztik ezt a kis előnyüket, persze csak ha a Szeged hozza a MAFC elleni otthoni meccsét.
A két csapat egymás elleni ütközete döntő lesz, de sok múlik azon is, hogy mit nyújtanak hazai pályán a Nyír1 és a Debrecen ellen.
Én két okból is szorítok az egerszegi csapatnak:
1. könyebb lenne eljutni hozzájuk az idegenbeli meccsünkre
2. a szegedi botlásunk jelentőségét vesztené
(Amúgy ma láttam videón az ominózus mérkőzést, és azt kell mondanom, hogy - a gyenge első félidei teljesítményünk, és a hazaiak lelkes játéka ellenére is - 10-15 ponttal nyerhettünk volna, ha nem a Földházi-Vígh kettős (hangsúly az utóbbin) vezeti a meccset. Kábé az volt, mint a Falco ellen: ha ziccerben vittük, akkor a sporik már nem akartak faultot fújni, meg kellett oldanunk valahogy)