Írja Kis Ádám:
"Van-e szükség nyelvművelésre?
Grétsy Lászlónak van egy érdekes elgondolása, a legutóbbi interjújában is elmondta, mégpedig az, hogy ha a beszélőközösség elfogat valamilyen változást, olyasmit, ami ellen a nyelvművelő hadakozott, akkor az többé nem hiba, hanem a norma részévé válik, és a nyelvművelő feladata az, hogy hozzásegítse az új alakot, hogy szervesüljön a nyelvben. Ez szinte szkizofrén helyzet, mégis igaz."

Kedves Ádám!

A fentiekkel én is egyetértek. Valóban van egy olyan pont, amikor a nyelvművelőnek csatlakoznia kell a többséghez, azaz el kell fogadnia a status quo-t.

"A feltett kérdésre az a válasz, hogy nyelvi piszkálódásra, rendreutasításra, a magasabbrendűség nyelvi alapon való bizonygatására nincs szükség. A magam részéről nem tartom károsnak a nyelvművelő műsorokat, azonban feltétlenül hasznosnak sem. A citromdíjat, vagy a pozitív kitüntetéseket már veszélyesebbnek ítélem. Azt hiszem, a nyilvános nyelvművelés igen nagy mértékben annak a személyiségén múlik, aki végzi. Gondolja ki-ki át, kinek a nyelvművelését fogadja el, és kié zavarja."

Ádám -- könnyen meglehet, hogy amit te "piszkálódásnak", "rendreutasításnak" vélsz, az valójában -- a jól megalapozott demokráciákban elfogadott, építő jellegű társadalmi szatíra műfajába tartozik.
Ugyancsak kötve hiszem, hogy most több millió ember azért nem fog egy szót használni, mert egy bizonyos nyelvművelő ellenszenves a számukra. Azaz:"--Utálom a pasast, juszt se fogom úgy mondani, ahogy ő akarja!"

"... mindezt nem kritikai alapon kellene művelni, hanem pozitívan, nem azzal a céllal, hogy valami megszűnjék, hanem azzal, hogy valami megszülessen.

A fenti mondatod azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy a kritika, a pozitív hozzáállás ellentéte.
A céltalan, sehová sem vezető kritika, valóban az.
Az építő kritika azonban (mégha szatíra formájában is jelenik meg), a legjobb megoldást kereső eszmecserék elengedhetetlen kelléke.

Üdv.
Zoli