Ausztráliában 2 milliárd dollár nyereséggel zárt az olimpia. 2 stadion összesen nem kerül 0,5 milliárdba. A sportcsarnokokat meg később is lenne mire használni, ha nem Pesten, akkor vidéken. Egyébként nem kell 20 ezres stadion a víváshoz és az amatőr boxhoz, de hát pont ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához kell a tanulmány, ami még nincs.
Készül az olimpiai tanulmány
Az Olimpiai Pályázatot Előkészítő Bizottság (OPEB) 2001. október 19-i ülésén
döntött az olimpia megvalósíthatósági tanulmányának elkészíttetéséről. Az
Ifjúsági és Sportminisztérium ezen döntés alapján nyílt közbeszerzési eljárást
indított a XXX. Olimpiai és XIV. Paralimpiai Játékok magyarországi
megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. Az ajánlati felhívást a
társelnökökkel ? Demszky Gáborral, Schmitt Pállal, Nébald Rudolffal és T.
Mészáros Andrással ? egyeztetve, valamennyi egyetértésével tette közzé a
Közbeszerzési Értesítő 2001. november 21-i számában.
A tanulmány elkészítésére a világ négy legnagyobb tanácsadó cége adta be
pályázatát: az Arthur Andersen, az Ernst and Young, a KPMG és a
PriceWaterhouseCoopers. Mindegyik nemzetközi tanácsadó cég magyar
mérnök- és tervezőirodákkal közösen tervezte a tanulmány elkészítését.
A körültekintő, elmélyült munka eredményeként négy érvényes, rendkívül
színvonalas, végiggondolt, komoly ajánlatot nyújtottak be a pályázók. A szakmai
értékelést egy 12 főből álló bírálóbizottság végezte, melyben helyet kapott
többek között az OPEB négy társelnöke, akik közül Schmitt Pál, a MOB elnöke
és Nébald Rudolf, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének elnöke
személyesen, míg T. Mészáros András, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke és
Demszky Gábor főpolgármester képviselőjük (Láng László közgazdász, a
főpolgármesteri kabinetiroda helyettes vezetője és Kuszák Miklós közgazdász, a
Pest Megyei Kerületfejlesztési Kht. igazgatója) útján vettek részt.
A bírálóbizottság elnöke Fürjes Balázs, az olimpiai pályázatot előkészítő
miniszteri biztos volt. A bizottság további tagjai voltak: Cselovszki Zoltán
városépítész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetője, Dénes Ferenc
közgazdász, sportügyekért felelős helyettes államtitkár (ISM), Fodor János,
PHARE műszaki szakértő, Haszonicsné Ádám Mária ügyvéd, Janitsáry Iván
építés-kivitelezési szakmérnök, Nagy Adrienn jogász, hivatalvezető helyettes
(Miniszteri Biztos Hivatala, ISM), Szerdahelyi Balázs ügyvéd.
Az elemzés és értékelés után a bizottság egyhangúlag a
PriceWaterhouseCoopers Kft. ajánlatát tartotta a legjobbnak. A nyertesnek a
kidolgozott tanulmányt 2002. július 31-ig kell elkészítenie, melynek díja 396
millió forint plusz áfa. A közbeszerzési eljárás keretében a felek a megbízási
szerződést 2002. február 15-én írják alá.