netudGI Creative Commons License 2002.02.05 0 0 1528
sidespin !

A 130 paci egyszerűen nem igaz.

SzaboZE

Csúcsban a Hungárián állni bizony nem teszen lyót az átlagfogyasztásnak. Én nem vagyok nagyon időhöz kötve munkakezdést illetően. Inkább későn indulok otthonról, amikor már a reggeli csúcs kezd lecsengeni, és olyankor megyek hazafelé, amikor már majdnem üresek azutak. Így persze könnyű, ugye ? :-))

Tény, hogy a fogyasztás a forgalmi viszonyoktól legalább annyira függ, mint a lábamtól. Ismerek olyan srácot, akinek a pillanatnyi fogyasztásmérője hol a bal, hol a jobb oldalon lapul a falhoz, mert vagy gyorsít (padló) vagy motorfék üzemmódban van. Azonbam fenntartom, hogy a takarékos vezetéshez sok köbcentis nyomatékos motor kell, és itt szerintem a 2 liter a minimum, ha 626 méretű dobozról beszélünk. Jött már ki 7 alatti fogyasztásom tisztán városi közlekedésben 525 tds-nél, mert azt úgy is lehetett vezetni, hogy nem léptem a gázra. Akkora nyomatéka volt, hogy simán elindult, ha elkezdtem gáz nélkül felengedni a kuplungot, az elektronika észrevette a fordulatszám esését, odalépett, és már ment is a verda. Ehhez persze hat hengeres, két és fél literes diesel motor is kell.

Van még rajtam kívül Japán autó hívő haverom. Az egyik 1,6-os Carina-E-ből ült át 2 literes Avensis-be, és már hisz nekem. A nagyobb motor kissebb gázzal tudja ugyanazt a nyomatékot produkálni, vagyis a városban, ahol rengeteg az elindulás, gyorsítás, sokat számít, hogy mennyi ideig és milyen fordulatig kell zúgatni. Ha a 2 literes 626 motorja 2 ezret forog, már lehet egyet felfelé kapcsolni, nem fog rángatni. Az első 626-osomat '85-ben gyártották. Azon 2500 fordulatnál kigyulladt a műszerfalon egy figyelmeztető, felfelé mutató nyíl, hogy kapcsoljak már fel, mert így csak a benzinből fogy több. Annak hosszabb volt még az áttételezése, és 140-nél csak 3.000 körül forgott. Bocs, ha hosszú voltam, de szeretem a Mazdákat.

netudGI
:)