indoeurópai nyelvcsalád: olyan rokon nyelvek családja, amelyeket ma a világ legkülönbözőbb területein beszélnek, őshonos nyelvként Európában, Ázsia egyes részein, Amerikában és Ausztráliában, valamint Afrika északi és déli területein. Az indoeurópai nyelvcsalád az egyik legkiterjedtebb és legjobban ismert, kutatott nyelvcsalád, Az indoeurópai nyelvcsalád kikövetkeztetett alapnyelvére (ősnyelvére) jellemző volt a többek között a kevés magánhangzó, a hehezetes (aspirált) zárhang (kh, th, ph); nyelvtanában a hajlítás (flektálás), vagyis az igealakokat és a főnévi eseteket a tő megváltoztatásával jelölte, de az igei és a névszói tövek rendszere elkülönült egymástól; a névszókban megkülönböztették az élők és élettelenek nemét, amelyből a három nyelvtani nem (hímnem, nőnem, semleges nem) kifejlődött; elkülönült az egyes- és többes szám, valamint a duális (kettes szám, amely a beszélőt és a hallgatót jelölte együtt); tízes számrendszert alkalmazott. Ezek és más tulajdonságok a mai indoeurópai nyelvekben általában ma is megtalálhatók. Az indoeurópai nyelvcsalád több ágból áll.
I. Indoiráni ág, újind nyelvek:
a) középső csoport: hindi, urdu, bihari csoport, rádzsasztáni csoport;
b) nyugati és délnyugati csoport: gudzsaráti, maráthi, konkani, szingaléz, maldív;
c) keleti csoport: ászámi, bengáli, orijá;
d) északnyugati csoport: pandzsábi, lahnda, szindhi, pahári csoport (pl. a nepáli), dard csoport (pl. a kasmíri, a cigány); valamint az óind szanszkrit, a középind prákit, páli.
II. Iráni ág:
a) nyugati csoport: perzsa, kurd, beludzsi, tádzsik;
b) nyugati csoport: oszét, pastu, avesztai, pamíri;
továbbá az óiráni avesztai, óperzsa, a középiráni középperzsa (felirati és manicheus), pehlevi, horezmi, szogd, khotáni, párthus, óoszét.
III. Görög: ógörög, középkori koiné és bizánci görög, újgörög.
IV. Itáliai ág: umber, szabin, venét, oszk, faliscusi (valamennyi kihalt), latin.
V. Újlatin ág:
a) nyugati csoport: francia, provanszi, spanyol, katalán, portugál, szárd;
b) keleti csoport: olasz, rumén, román, dalmát (kihalt).
VI. Kelta ág:
a) gael csoport: gael, ír, skót gael, manx (kihalt);
b) brit csoport: briton, walesi, breton, cornwalli (kihalt).
VII. Germán ág:
a) északi csoport: svéd, dán, norvég, izlandi, faröeri;
b) nyugati csoport: német, alnémet, felnémet, angol, holland, fríz, jiddis, afrikaansz.
VIII. Balti ág: lett, litván, valamint a kihalt kur, óporosz, galind.
IX. Szláv ág:
a) nyugati csoport: cseh, lengyel, szlovák, kasub, szorb, poláb (kihalt);
b) déli csoport: szlovén, horvát, szerb, makedón, bolgár, óegyházi szláv;
c) keleti csoport: orosz, belorusz, ukrán.
Az indoeurópai nyelvcsalád tagja még az örmény, az albán és számos további kihalt nyelv.
Nyelvi Fogalmak Kisszótára, Korona Kiadó