Néhány reagálás a válaszodra.
1) Az infrastruktúra fejlesztésekkel kapcsolatban:
Igen, a legtöbb általam említett fejlesztésre szükség van/lenne a következő években. Azonban nem mindegy milyen gyorsan valósul mindez - én tehát a fejlesztések ütemét kérdőjeleztem meg közgazdasági szempontból: szerintem az általam leírt összes tételt 2012-re nem lehet megvalósítani anélkül, hogy az ország gazdasági fejlődése kárt ne szenvedjen.
De az az igazság, hogy elsősorban nem az infrastruktúra-fejlesztéssel van bajom - pontosan azért nem, mert arra Olimpia nélkül is szükség van, hanem a közvetlen Olimpiával kapcsolatos beruházásokkal.

2) Az általad említett 4 Olimpia közül háromra 50 éve vagy annál régebben került sor - a mostani kívánalmakhoz képest azok játékok inkább csendes cserkésztalálkozónak tűnhetnek - felesleges azokat hasonlítgatni a jelenlegi helyzethez. Barcelona mögött pedig teljes Spanyolország állt, melynek azért egy pöttyedt erősebb gazdasága volt mint a hazai + az ottani sportlétesítményekre volt igény az Olimpia után is.

---------------------

A mostani Figyelőben volt egy Olimpiával kapcsolatos -vita:

Olimpia vita a Figyelőben

Megdöbbentő volt számomra Szabó Iván hozzáállása, aki kb azt mondta, hogy támogassuk, mert ő megérzésből tudja, meg tudjuk rendezni. Hát..., azért ez elég durva egy ilyen fajsúlyú kérdésben.

Békesi véleményét viszont szeretném külön kiemelni (majdnem 100%-ban megegyezik az enyémmel):

BÉKESI LÁSZLÓ a Horn-kormány pénzügyminisztere
Aláírjam? Ne írjam? - kérdezi Merényi Miklós január 24-i írása címében. Nem maximalista, elfogultságtól és előítéletektől mentes, csak tisztán szeretne látni, mielőtt feliratkozik az olimpiapártiak listájára. Nincs egyedül. Sokan szeretnénk eligazodni abban a zűr- és hangzavarban, ami a kormányfő bombasztikus bejelentését követi. Bizony jó lenne minden potenciális és valódi aláírónak tisztán látnia, mielőtt vágyai, érzelmei elragadják, s mielőtt felkorbácsolt illúzióit veszítve keserű, vagy dühödt csalódás áldozatává válik - hogy a fenyegető anyagi, gazdasági veszteségeket ne is említsem!

Merényi Miklós cikke toleráns és nagyvonalú. Tudomásul vesz elfogadhatatlan motívumokat az olimpia megrendezésének gondolatát nyilvánosan és látványosan támogató sikeres üzletemberektől, csupán a rendezés anyagi, gazdasági feltételeit firtatja. Ebben az ügyben én nem tudok ilyen nagyvonalú magatartást tanúsítani! Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy egy ilyen nagy horderejű országos kampány indítása előtt az akció kezdeményezőinek - jelen esetben a kormánynak - kutya kötelessége a legtöbb ismert és megszerezhető információt megosztani a közvéleménnyel, mielőtt állásfoglalásukat kéri. Miután ennek a szándéknak még a nyomait sem tapasztalni - ellenkezőleg, árad a ködösítés, a dezinformálás, az emberek természetes hazafias érzelmeit gátlástalanul kihasználó manipuláció - írásomban nem csupán egy olimpia megrendezésének gazdasági feltételeivel, hanem az általam legfontosabbnak tartott mérlegelési szempontok rövid összefoglalásával szeretnék hozzájárulni a tisztánlátáshoz.

Egy olimpia megrendezésének jogát csak olyan város nyerheti el, amely kifejez valamilyen aktuális, kiemelten kezelt világpolitikai célt, vagy ilyen hiányában legalábbis egybeesik a nemzetközi erőviszonyokkal. Már ma ismerünk két olyan nagypolitikai célt, amelyet 2008 után - ezt az olimpiát a rohamléptekkel fejlődő Kína, azaz Peking kapta! - a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) minden bizonnyal honorálni fog egy nyári olimpia rendezési jogának odaítélésével. Az egyik a 2001. szeptember 11-én terrortámadást szenvedett New York és ezen keresztül a nemzetközi terrorizmus által megtámadott modern, nyugati civilizáció melletti demonstratív kiállás, a másik a fekete földrész, Afrika felkarolása azzal, hogy valamelyik ottani kandidáló ország megrendezheti a kontinens első olimpiáját.

Képes Magyarország versenyezni ezzel a két világpolitikai prioritással? Nyilvánvalóan nem.

Egy olimpia megrendezése kétségkívül növeli az adott ország ázsióját, nemzetközi tekintélyét, így súlyát is. A magyar kormány meglehetősen agresszív külpolitikát folytat egy közép-kelet-európai szubregionális, amolyan Duna-medencei középhatalmi státus elnyeréséért. Ez a leplezetlen törekvés nemcsak gyanakvást, sőt időnként heves ellenállást vált ki a szomszédos országokban - lásd státustörvény - hanem idegenkedés, néha kemény elutasítás, de legalábbis aggodalom és meg nem értés kíséri az EU-tagországok többségében, illetve a nagyvilágban. Komolyan gondolhatja-e valaki, hogy a nemzeti önértékelést nagyságrendekkel növelő olimpia rendezését megkaphatja egy olyan ország, amelynek kormánya és a politikai erők egy része súlyos önértékelési zavarokkal küzd? Aligha.

Olimpiát rendezni a legnagyobb sportdiplomáciai siker. Eléréséhez a NOB-tagországok és -tagok többségének támogatása szükséges. Ezt csak azok az országok, illetve városok tudják elérni, amelyek - számos egyéb feltétel hiánytalan teljesítése mellett - képesek döntő befolyást szerezni a NOB-ban.

Két ilyen város biztosan lesz 2008 után: az egyszer-egyszer már sikertelenül kandidáló Párizs és Berlin. Mindkét európai nagyhatalom számára - igaz más-más szempontok miatt - presztízskérdés, hogy fővárosuk olimpiát rendezhessen. (Nem lennék meglepve, ha az európai szerepének csökkenésétől állandóan rettegő Nagy-Britannia fővárosa, London is belépne 2008 után a pályázók közé.) Esélyes lehet Budapest ezekkel a fővárosokkal szemben? Irreális feltételezés.

Ha csak az előző három, alapvetően nemzetközi erőviszonyokat mérlegelő szempontot tekintjük, nagy biztonsággal megállapítható, hogy 2008 után legalább 3-4 nyári olimpia már "foglalt". (Arra már gondolni sem merek, hogy ha az időközben konszolidálódó és megerősödő Oroszország valamelyik nagyvárosa - mondjuk Moszkva, vagy Szentpétervár - jelentkezne olimpia rendezésére, velük szemben Budapestnek milyen esélye lenne?) Mindez azt jelenti, hogy 2028 előtt reálisan számolva Budapest esélye a győzelemre legfeljebb "matematikai minimum" lehet. (Mondjuk annyi, mint amennyi az ambiciózus Schmidt Pálnak volt a NOB elnöki tisztére.) Vajon hol vannak a kitűnő magyar külpolitikusok és sportdiplomaták, hogy minderre felhívják az álmodozó kormány figyelmét?

"Na és van-e, lesz e harang az olyannyira áhított harangszóhoz?" - szólhat a következő kérdés. Ezt feszegeti hivatkozott cikkében Merényi Miklós is, joggal kiemelve hat olyan társadalompolitikai reformot, amelyek megvalósítása halaszthatatlan, bármilyen olimpia rendezésénél fontosabbak, és gazdasági feltételeiket éppen a 2012-ig terjedő időszakban kell megteremtenünk. Merényi kérdése úgy szól: ezeken kívül lesz-e elég pénzünk az olimpia megrendezésére?

Ha a felvázolt hat társadalmi-gazdasági prioritást meg akarjuk valósítani, az elkövetkezendő tíz évben optimális gazdasági fejlődésre, zavartalan, válságmentes világgazdasági környezetre, nem kis hazai erőfeszítésre és nem utolsósorban bölcs politikára és gazdaságpolitikára van szükség. A legszerényebb számítások szerint - nem irreális mértékű változtatásokat tervezve - évente körülbelül 1500 milliárd forint pluszforrásra van ahhoz szükség, hogy ezek a halaszthatatlan programok a következő tíz évben megvalósuljanak. (A kalkuláció évi 4-5 százalékos gazdasági növekedéssel, szerényen csökkenő jövedelemelvonással - a centralizációs rátának a jelenlegi 40 százalékról 35-36 százalékra történő csökkentésével, azaz az adó és a tb-járulék csökkentésével - számol, éppen eléri az EU-csatlakozás egyik feltételéül támasztott 3 százalékos GDP-arányos konszolidált államháztartási hiányt, és nem kalkulál a jelenlegi, 56 százalék körüli GDP/bruttó államadósság-arány csökkentésével.) A program finanszírozásához számításba veszi a gazdasági növekedésből származó dinamikus többletbevételeket, az államháztartásban elérhető megtakarításokat, a megszerezhető EU-forrásokat, a számításba vehető magánbefektetéseket, továbbá az ismét felújított privatizációból várható bevételeket. Ezen túl a magyar gazdaságnak nem lesznek elkölthető forrásai a következő tíz évben. (A keservesen megfékezett adósságspirál ismételt felpörgetését, az adók emelését lidérces álmainkban is jó lenne elkerülni!) Jó, ha kinyögjük a már megkezdett presztízsberuházások mintegy 150 milliárd forintos - benne a lágymányosi kultúrközpont (nemzeti színház, modern művészetek múzeuma stb.), valamint a labdarúgás állami támogatása, s a ma még pontosan nem ismert hosszú távú állami kötelezettségvállalások, garanciák - terheit!

Mi kellene még az olimpiához? Tételezzük föl, hogy a minden komoly analízist nélkülöző, köztudatba felelőtlenül bedobott 2000-2500 milliárd forintos szükséglet fedezi az infrastruktúra, továbbá a sportlétesítmények építésének költségeit. Fogadjuk el, hogy a magyar infrastruktúra fejlesztése olimpia nélkül is elkerülhetetlen, tehát azt mindenképpen meg kell valósítani. (Figyelem: az előbb vázolt évi 1500 milliárd forintos többlet-program infrastruktúra-fejlesztésre fordítható része nem haladja meg a 150 milliárdot, ami tíz év alatt 1500 milliárd forint.) Ezúttal csak azt vizsgáljuk: mi az, amire csak az olimpia megrendezéséhez van szükség, nélküle elkerülhető. Szakmai értékelések alapján a jelenlegi sportlétesítmények közül kizárólag a most épülő új sportcsarnok, illetve a labdarúgás selejtezőinek lebonyolítására négy stadion lesz alkalmas (az elődöntők, illetve döntő megrendezésére már nem!) olimpiai színvonalú versenyek rendezésére. Azaz minimum egy olimpiai stadiont, 2-3 versenyuszodát és nagy sportcsarnokot, lőtereket, edzőpályákat és kiszolgáló létesítményeket kell felépíteni egy olimpia sikeres megrendezéséhez. Ez a legszerényebb becslések szerint is minimum 800-1000 milliárd forint, ami hiányzik! Ám ez még mind nem elég. E létesítmények az olimpia után kihasználhatatlanok maradnak, fenntartásuk és üzemeltetésük állami feladat és teher marad. Aki látta már elhagyatva tönkremenni például az 1984-es Los Angeles-i, vagy az 1996-os atlantai olimpiai stadionokat, az 1988-as szöuli uszodákat és sportcsarnokokat, aki megértette, hogy a "kőgazdag" ausztráliai Sydney sem engedheti meg magának, hogy kihasználatlanul tátongó, ultramodern, mindannyiunk által megcsodált olimpiai stadionját fenntartsa - ezért lebontatja, s a telkeket eladja -, nos, az nem gondolhatja komolyan, hogy Magyarország ezt a luxust valaha is megengedheti magának. Ám ez még nem minden. Egy nyári olimpián minimum 1,5 millió vendég elhelyezéséről és ellátásáról kell a rendező városnak, illetve országnak gondoskodnia. Komolyan gondolja valaki, hogy a hiányzó több százezer (!) szállodai férőhelyet felépíti a magántőke, amikor annak kihasználása jó esetben 5-6 hétig garantálható?! Bizony ezt is állami pénzből kellene megépíteni! (Újabb több százmilliárd forint teher.) Ezen a ponton Merényi Miklós egyébként helyes feltételezése is irreálissá válik. A multiplikátor hatás érvényesülésének, illetve a private public partnership fejlesztési modell megvalósításának ez lenne a legrosszabb, legalacsonyabb hatékonyságú változata, hiszen maximális állami áldozatvállalásra és minimális magántőke-befektetésre épülne.

Érdemes feltenni a kérdést: vajon a nálunk nagyságrendekkel gazdagabb, nagyobb teljesítménnyel és elkölthető jövedelemmel rendelkező országoknak - például a skandináv, vagy Benelux államoknak (Svájcot és Ausztriát csak azért nem említem, mert páratlan természeti adottságaik és kiépült infrastruktúrájuk téli olimpiák rendezését számukra lehetővé teszik, de nyári olimpia rendezésére még csak gondolni sem mernek!) - miért nem jut eszükbe olimpiát rendezni? Talán kevésbé szeretik a sportot, kevesebb nemzeti önbecsüléssel rendelkeznek, vagy nem tudnak úgy rendezni, mint mi? Ugyan kérem! Egyszerűen nem fognak eleve irreális, kalandor vállalkozásokba!

Gazdasági szempontból tehát egy magyarországi olimpia megrendezése a totális csőddel lenne egyenlő.

Valószínűleg az egész ötlet-komplexum (az olimpia megrendezése, valamint a támogató aláírások országos gyűjtése) lényegéhez érkeztünk. Aligha lehetne olyan népszerű témát találni az áprilisi választások előtt, amely annyi jó szándékú ember érzelmi alapú támogatását nyerné el, mint egy olimpia rendezésének terve. Ráadásul pártok feletti, össznemzeti ügynek lehet beállítani a kezdeményezést, gondosan elhallgatva a valódi szándékot: a szavazófülkében jusson eszébe az állampolgárnak ki is akarja "megajándékozni" egy hazai olimpiával?

Figyeljék csak a szavazatokra vadászó pártok reakcióit! Az SZDSZ kivételével senki sem meri azt mondani, hogy az ötlet abszurd blöff, nem egyéb választási fogásnál. (A szabad demokraták is alig győzik megmagyarázni budapesti főpolgármesterük támogató álláspontját, aki - egyébként érthetően - azt hiszi, hogy az olimpiai felkészülés ürügyén Budapest hozzájut azokhoz az infrastrukturális fejlesztésekhez, amelyekre mindenképpen szüksége van.)

Itt érthető meg a rendezés gondolatát nyilvánosan is támogató sikeres üzletemberek álláspontja. Azaz: "Cui prodest?" Bizony érdeke a legnagyobb beruházás-lebonyolító és kivitelező konzorcium elnökének, hogy újabb sok százmilliárdos megbízásokhoz jusson, érdeke a szállodaiparnak, a vendéglátóiparnak, a kereskedelemnek, a közlekedési és távközlési cégeknek, hogy minél több állami beruházáshoz, növekvő piaci kereslethez jussanak. De személyesen érdekeltek a sportvezetésben is szerepet vállaló üzletemberek, a nyilvánosságra, közszereplésre, vagy egyszerűen csak hatalom-közeliségre áhítozó menedzserek is az olimpia rendezésében, hiszen ez növeli mozgásterüket, érvényesülési lehetőségeiket. Ugyanez igaz az érdekképviseletek vezetőire, vagy a kurzusbarát vállalkozókra - hogy a közvetlen klientúráról már ne is beszéljek - egyaránt. (Ha valakinek déja vu érzése lenne, az korántsem véletlen: emlékezzenek csak a világkiállítás 1994-es lemondásának visszhangjára, az akkor hullatott krokodilkönnyekre! De arra is, hogy az állami megrendelésekben érdekelt vállalkozói kör saját tőkéjéből, illetve vagyonából egy árva fillért sem kockáztatott volna a világkiállítás "üzle-ti alapon" történő megrendezéséért.)

Ennek a körnek a nyilvános támogatása tehát nem növeli a terv hitelességét, nem erősíti megalapozottságát. Amiként azon sem lehet csodálkozni, hogy kitűnő sportolóink, vagy a sportot szerető százezrek boldogan aláírják a támogató íveket. Őket és mindannyiunkat itt és most gátlástalanul félrevezetnek, felelőtlenül becsapnak mindazok, akik a magyar olimpia irreális illúzióját keltik és táplálják. Őket segíteném, felelősségükben osztoznék, ha aláírnám a támogató ívet. Nem tehetem.